Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki érti ezt?


Dátum: 2011-09-16 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:01:02.161740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kezdjük azzal, hogy ha már megtörtént a tragédia, óriási szerencséje Magyarországnak, szűkebben pedig Kolontárnak, Devecsernek és a másik érintett tizenhét községnek, hogy a vörösiszap-katasztrófa napjaiban már Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt. Ahogyan az egyik kormánytag fogalmazott négyszemközt: ha Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc komprádorkodása idején történik a baj, legfeljebb menekültsátrakat kaptak volna a fedél nélkül maradt családok. Aztán el lehetett volna menni a bíróságra, hogy majd tíz év múlva megítéljenek némi kártérítést. A végén meg vagy kifizeti valaki a számlát, vagy nem, de inkább nem. A Fidesz–KDNP-kormány tisztviselői felelős államférfiakhoz méltón viselkedtek, azonnal léptek, megszervezték a mentést és a segítséget.

Kapcsolódó elemek