KIM: háromszázmillió szociális földprogramokra
Háromszázmillió forint értékű támogatásról döntött "A szociális földprogramok működtetésének támogatására" kiírt pályázaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely a beérkezett 247 érvényes pályázatból 168-ot részesített anyagi segítségben.
Dátum: 2011-09-16 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:01:03.385377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzati portálon közzétett döntés értelmében 400 ezer és 1 millió forint közé eső támogatási összegnél a minimálisan bevonandó közfoglalkoztatotti létszám kettő, 1 és 2 millió között öt, 2 és 3 millió között kilenc, míg 3 és 4 millió között tizenhárom fő kell, hogy legyen.
A nyertes pályázók többsége községi önkormányzat.