Ismét Ódor Ferenc a választmányi elnök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választmánya megtartotta tisztújító választmányi ülését, a jelenlévők a választmány elnökének ismét Ódor Ferencet választották.
Dátum: 2011-09-16 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:01:06.143908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ódor Ferenc pénteken az MTI-vel közölte: csütörtökön Miskolcon, az ITC Székházban tartották a tisztújító választmányi ülést.
A választmány elnökségének tagjai: Koncz Ferenc, Mengyi Roland, Riz Gábor, Sebestyén László, Tállai András és Tamás Barnabás. A szervezet országos választmányi küldöttei: Csöbör Katalin, Daher Pierre, Török Dezső és Vitális István lett.