Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig 30,5 milliárdot hozott az államnak az elszámoltatás

Három vizsgálat eredményeképpen mintegy 30,5 milliárd forintot spórolt a magyar állam az elmúlt hónapokban az elszámoltatás keretében végzett vizsgálatok eredményeként – jelentette ki Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. Elmondta: körülbelül ugyanekkora összeg van kifizetés alatt az előző kormányzatokhoz köthető pályázatok és szerződések vonatkozásában, de amíg a szükséges vizsgálatok tartanak, addig ezt az összeget az illetékes tárcák nem fogják kifizetni a szerződés szerinti, illetve a pályázaton nyertes feleknek.


Dátum: 2011-09-16 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:01:07.060710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Budai Gyula a Dunatv Közbeszéd című műsorában

Budai Gyula ismertette, átfogó vizsgálatot végeztek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal (KEHI) az Ominvest vakcinagyártó cég ügyében, amely több mint 2 milliárd forint állami támogatást kapott, amit nem arra fordított, amire kellett volna; ezt a pénzt egyébként a gazdasági társaság már befizette, az ötszázmilliós kamattal együtt. Budai úgy folytatta, két állami garanciás szerződéssel kapcsolatban is vizsgálódtak, az egyik az IKR Zrt.-nek nyújtott közel 6,2 milliárd forintos állami hitelgarancia és a péti Nitrogénműveknek biztosított mintegy 23,5 milliárdos állami hitelgaranciára vállalt kötelezettség. Az utóbbival kapcsolatban a kormánybiztos megjegyezte, a cég már visszafizette a pénzt, viszont a Magyar Fejlesztési Bank a hatóságokhoz fordult, derítsék ki, hirtelen honnan teremtette elő a vállalat ezt az összeget.

Természetesen több olyan pályázat van, amiről korábban is tájékoztattam a közvéleményt, ezek közül különösen jelentős a poratka kutatásra odaítélt 1,2 milliárd forint, vagy a HIV-tapaszra odaítélt 1 milliárd forint, melyek tekintetében sikerült megakadályozni a kifizetést – emelte ki Budai Gyula.

A vizsgálati módszerekkel kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, folyamatosan érkeznek be a különböző minisztériumoktól az előző kormányzathoz köthető olyan szerződések, amelyek alapján vélelmezhető: a pályázók a pályázati feltételek teljesítése ellenére nyertek. Hozzáfűzte, jelenleg ott tartanak, hogy ezeken a pályázatokon megnyert összegeket az érintett minisztériumok nem fizethetik ki.

Budai aláhúzta, sok esetben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez fordultak, hogy szólítsák fel azokat a személyeket, akik megbízási szerződés alapján több millió forintot vettek fel, de nem állítottak ki teljesítési igazolást. Példaként az elszámoltatási kormánybiztos Havas Szófia és Kárpáti Zsuzsanna MSZP-s egészségügyi szakpolitikusok, valamint Székely Tamás volt egészségügyi miniszter megbízási szerződéseit említette, kifejtve, az említetteknek az Országos Gyógyintézeti Központ megszűntetésével kapcsolatban körülbelül 10 millió forintot fizettek ki.

Budai Gyula arról is beszélt, az egészségügyi rendszer átszervezését érintő eddigi vizsgálataik során kiderítették, közel 15 millió forintot fizettek ki olyan megbízási szerződésekre, amelyekről nincs teljesítési igazolás.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1770, 'source_type': 'media', 'source_id': 7583, 'target_type': 'article', 'target_id': 111223, 'relation_type': 'describes'}