Martonyi diákoknak mutatta be a Külügyminisztériumot
Martonyi János külügyminiszter és Prőhle Gergely helyettes államtitkár vezette körbe a 2011-es történelem Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első 20 helyezettjét és felkészítő tanáraikat a Külügyminisztériumban pénteken; a Bem téri palota a hétvégi Kulturális örökség napjain is várja a látogatókat.
Dátum: 2011-09-17 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:02:00.615499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A látogatás egyik célja, hogy érezzék azt a légkört, ami a mi munkánkat meghatározza" - köszöntötte a diákokat Martonyi János, majd az épületről szólva emlékeztetett arra, hogy a tárca mostani székhelye az egykori Magyar Királyi Legfőbb Állami Számvevőszék palotája és két bérház összekapcsolásával jött létre; mai arculatát 1995-ben nyerte el.
Szintén a múltat idézik az előtérben a budai Várat egykor a Duna felől védelmező rondella üvegpadló alatt bemutatott alapjai, a minisztérium télikertjében azonban már kortárs festők - többek között Nádler István és Bak Imre művei fogadják a látogatókat. Martonyi János büszkén mutatta be dolgozószobájának műalkotásait is: mások mellett Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Auguste Rodin és Vedres Márk műveit, hozzátéve azonban, hogy személyes kedvence egy ismeretlen nagybányai festő képe.A diákok és tanáraik a miniszter vezetésével ismerhették meg a 19. századi magyar politikussal kapcsolatos számos relikviát felvonultató Andrássy-tárgyalót, majd Martonyi János búcsúja után Prőhle Gergely mutatta be dolgozószobáját, a királyi számvevőszék elnökeinek egykori irodáját.
A konferenciateremben a konzuli szolgálatról hallgathattak meg rövid előadást a látogatók, majd a tetőtéri panoráma terem Herendi-porcelánokkal terített asztala mellett a protokoll étkezések titkairól szóltak a tárca munkatársai.Hét éve jött létre a Külügyminisztérium válságközpontja, ahol a magyar államot vagy a magyar állampolgárokat tömegesen veszélyeztető helyzetekben ülhet össze egy válságstáb, de - mint a fiatalok megtudhatták - a teremben a 2011. első félévi magyar uniós elnökség idején is folyamatosan működött egy munkacsoport. A tárca mintegy 70 ezer kötetet őrző, részlegesen nyilvános szakkönyvtárában a diákok a legkülönlegesebb könyvekkel ismerkedhettek meg. Mint az MTI által megkérdezett fiatalok valamennyien elmondták, emlékezetes volt számukra a vezetés, mert legtöbben még soha nem jártak hasonló helyszínen. Egy diák elárulta, maga is a diplomata pályán gondolkodik, ezért különleges élményt jelentett számára a Martonyi Jánossal való személyes találkozás. Szombaton és vasárnap a Kulturális örökség napjai keretében a további érdeklődők előtt is megnyitja kapuit a Külügyminisztérium; a Bem téri épületet a tárca önkéntes munkatársai mutatják be 90 perces idegenvezetés keretében a 20 percenként induló csoportoknak."A látogatás egyik célja, hogy érezzék azt a légkört, ami a mi munkánkat meghatározza" - köszöntötte a diákokat Martonyi János, majd az épületről szólva emlékeztetett arra, hogy a tárca mostani székhelye az egykori Magyar Királyi Legfőbb Állami Számvevőszék palotája és két bérház összekapcsolásával jött létre; mai arculatát 1995-ben nyerte el.
Szintén a múltat idézik az előtérben a budai Várat egykor a Duna felől védelmező rondella üvegpadló alatt bemutatott alapjai, a minisztérium télikertjében azonban már kortárs festők - többek között Nádler István és Bak Imre művei fogadják a látogatókat. Martonyi János büszkén mutatta be dolgozószobájának műalkotásait is: mások mellett Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Auguste Rodin és Vedres Márk műveit, hozzátéve azonban, hogy személyes kedvence egy ismeretlen nagybányai festő képe.
A diákok és tanáraik a miniszter vezetésével ismerhették meg a 19. századi magyar politikussal kapcsolatos számos relikviát felvonultató Andrássy-tárgyalót, majd Martonyi János búcsúja után Prőhle Gergely mutatta be dolgozószobáját, a királyi számvevőszék elnökeinek egykori irodáját.
A konferenciateremben a konzuli szolgálatról hallgathattak meg rövid előadást a látogatók, majd a tetőtéri panoráma terem Herendi-porcelánokkal terített asztala mellett a protokoll étkezések titkairól szóltak a tárca munkatársai.Hét éve jött létre a Külügyminisztérium válságközpontja, ahol a magyar államot vagy a magyar állampolgárokat tömegesen veszélyeztető helyzetekben ülhet össze egy válságstáb, de - mint a fiatalok megtudhatták - a teremben a 2011. első félévi magyar uniós elnökség idején is folyamatosan működött egy munkacsoport. A tárca mintegy 70 ezer kötetet őrző, részlegesen nyilvános szakkönyvtárában a diákok a legkülönlegesebb könyvekkel ismerkedhettek meg.
Mint az MTI által megkérdezett fiatalok valamennyien elmondták, emlékezetes volt számukra a vezetés, mert legtöbben még soha nem jártak hasonló helyszínen. Egy diák elárulta, maga is a diplomata pályán gondolkodik, ezért különleges élményt jelentett számára a Martonyi Jánossal való személyes találkozás. Szombaton és vasárnap a Kulturális örökség napjai keretében a további érdeklődők előtt is megnyitja kapuit a Külügyminisztérium; a Bem téri épületet a tárca önkéntes munkatársai mutatják be 90 perces idegenvezetés keretében a 20 percenként induló csoportoknak.