Szájer József az Európai Alkotmányról
Múlt héten elkészült az Európai Alkotmány tervezete, amely a Római egyezmény óta a legjelentősebb dokumentuma az uniónak. Ezt Szájer József mondta keddi sajtótájékoztatóján, ahol kiemelte az Európai Konvent és a népképviselet fontosságát, valamint elmondta, hogy több mint 200 módosító indítványt nyújtottak be a magyar és néppárti képviselőkkel közösen.
Dátum: 2003-06-17 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:16.593792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Most először nem csak a tagországok kormányai, hanem a nemzeti parlamentek valamint az Európai Parlament is beleszólhatott az alkotmány tervezetének tartalmába, ami lényegesen erősebb legitimitást takar. Szintén ez az első olyan döntés, amelyben Magyarország is teljes joggal képviseltetethette magát - hangsúlyozta Szájer József. Hozzátette: Magyarország jövője szempontjából a készülő Európai Alkotmány ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a belpolitika eseményei. A Fidesz külügyi szakembere vitafórumot kezdeményez a szövegtervezetről, amelybe nem csak a politika szereplőit, hanem a civil szervezeteket és hazánk polgárait is be kívánja vonni a legszélesebb véleménynyilvánítás és tájékoztatottság érdekében.
Elmondta: a tervezet eddig elkészült részét még megvitatja a kormányközi konferencia is, ahol még mindig lehet módosítani.
A Magyarország számára kiemelten fontos kérdések között Szájer József a nemzeti kisebbségek helyzetét említette, és örömmel tudatta, hogy az általa és a néppárti képviselők támogatásával előterjesztett szövegrész is helyet kapott a tervezetben, és mivel eddig nem volt hasonló példa ez precedensértékű. Megemlítette még a nyelvek és kultúrák sokszínűségét az unióban, és kiemelte ennek fontosságát és tiszteletben tartását is.
Elmondta: javaslatot tettek egyházi utalásokra is, ezen belül a hitre és istenre valamint a keresztény és zsidó hagyományokra utalást említette.
- Nagy dolognak tartom, hogy a kis országok érvényesíteni tudták érdekeiket többek között abban is, hogy a bizottsági rendszer az eredeti felállás szerint működik tovább és nem lesz rotációs rendszer, amely által kiszorulhattak volna egyes országok a bizottságokból. Ezzel a döntéssel Prodi is egyetértett.
Szájer József összegzésképpen hangsúlyozta: örömmel veszi a népképviselet megerősödését, amely a nemzeti parlamentek szerepét is növelni tudja. A képviselő azt is jónak tartja, hogy a jövendő alkotmányt csak az összes tagország jóváhagyásával lehet módosítani, hiszen így nem kerül veszélybe a szuverenitás.
fidesz.hu