Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A magyar ember számára a család biztos fészke a legfontosabb" + videó

A kormány senkit sem hagy az út szélén, megvédi a lakáshiteleseket az eurózóna válságától; Orbán Viktor erről a facebook közösségi oldalon szombaton megjelent videoüzenetében beszélt, amelyben kiemelte azt is, hogy az őszi parlamenti ülésszakban izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.


Dátum: 2011-09-17 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:02:03.628764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor a lakáshitelesek védelméről

A kormányfő azt mondta: Magyarország ma nagyon fontos időszakot él meg, olyat, "amikor minden korábbinál fontosabb, hogy kiálljunk egymásért, egymás mellett és kiálljunk Magyarországért". Az első "euróválság-hullámok" már elérték Magyarországot, és lesznek még újabbak, mert a válság újabb és újabb hullámai nem állnak meg az ország határainál - tette hozzá.

Nagyon sok magyar család feje fölött veszélybe került a fedél, sok százezren, mintegy egymilliónyian vannak Magyarországon, akik devizahiteleket vettek föl (...), ami mögé a lakásukat tolták be, ajánlották föl fedezetként. Ők most nagyon nehéz helyzetben vannak" - fogalmazott. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar ember számára a lakás, a saját otthon, a család biztos fészke a legfontosabb dolog. "Ezért is vagyunk mi, magyarok hajlandóak arra, hogy többet dolgozzunk, ha kell, megfeszüljünk ezért".

"Önálló otthon, saját lakás, szabad élet. Ez csak együtt lehetséges. Ezért segítséget kell nyújtanunk a devizahiteleseknek" - hangsúlyozta. Mint mondta, újabb és újabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy mindenki talpra tudjon állni, talpon tudjon maradni, és senki se veszítse el a fedelet maga és családja feje fölül. A kormányfő videoüzenetében úgy fogalmazott, hogy "izgalmas, nehéz időszak áll előttünk", az őszi parlamenti ülésszakban éles, izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.

A miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy kísérjék figyelemmel ezeket a vitákat, "segítsenek bennünket, segítsenek engem abban, hogy ezeket a vitákat sikerrel vívhassuk meg, és Magyarország 2011 őszén megújulhasson, és a válságból ne gyengébben, hanem erősebben kerülhessen ki, mint ahogy oda besodródott".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3857, 'source_type': 'media', 'source_id': 7588, 'target_type': 'article', 'target_id': 111247, 'relation_type': 'describes'}