Eljárást kezdeményezett a Fidesz Magyar Bálinttal szemben
Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselők kedden eljutatták Szili Katalin házelnöknek a Magyar Bálint ingatlanvásárlásaival kapcsolatos vagyonnyilatkozati és összeférhetetlenségi eljárást kezdeményező indítványaikat. A vizsgálat tiszte kideríteni, mennyiben felel meg a valóságnak Magyar Bálint vagyonnyilatkozata, illetve, visszaélt-e a miniszter a birtokában lévő információkkal, amikor hitelkérelmét benyújtotta.
Dátum: 2003-06-17 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:17.254267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyitrai Zsolt emlékeztetett rá, hogy a vagyonnyilatkozati eljárást bárki kezdeményezheti, aki a képviselők vagyonnyilatkozatában a valóságnak nem megfelelő bejegyzésre akad. - Úgy gondoljuk, a Magyar Bálint vagyonnyilatkozatában szereplő összegek nem fedezik egy közel 100 milliós ingatlan megvásárlását - jelentette ki a képviselő, hozzátéve, hogy az ügy tisztázása az oktatási miniszter érdeke is. Nyitrai Zsolt elmondta, hogy beadványuk nyomán az Országgyűlés mandátumvizsgáló és összeférhetetlenségi bizottsága ki fogja vizsgálni, hogy Magyar Bálint vagyonnyilatkozata megfelel-e a valóságnak, illetve, hogy az abban foglaltak alapján a miniszter megvásárolhatta-e a közel százmilliós ingatlant.
Répássy Róbert az összeférhetetlenségi eljárás szükségességét hangsúlyozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény értelmében a képviselők nem élhetnek vissza a birtokukba jutott bizalmas információkkal. Utalt rá, a vizsgálat tiszte kideríteni, hogy Magyar Bálint miniszterként tudhatott-e a készülő lakáshitel-rendeletről akkor, amikor 30 milliós hitelkérelmét benyújtotta.
A képviselő az (origo) internetes portál januári és a Heti Válasz márciusi - tehát még a rendelettel kapcsolatos kormányzati bejelentés előtt megjelent - cikkeire hivatkozva ennek lehetőségét nem zárta ki.
fidesz.hu