Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Az MSZP továbbra is a bankok oldalán áll

Molnár Csaba vasárnapi megszólalása azt bizonyítja, hogy az MSZP továbbra is a bankok oldalán áll, mint ahogyan tette azt a Gyurcsány-korszakban, amikor szocialista kormányok az emberek figyelmeztetése helyett arra biztatták őket, hogy adósodjanak el devizában - reagált Szijjártó Péter a Molnár Csaba sajtótájékoztatóján elhangzottakra.


Dátum: 2011-09-18 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:02:11.053743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint: a nemzeti ügyek kormánya kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, és az Otthonvédelmi Akciótervvel lehetővé válik az eladósodott családok számára, hogy egy összegben, rögzített árfolyamon végtörleszthessék adósságukat. A bankárkorszaknak véget kell vetni, még akkor is, ha ez az MSZP-nek egyáltalán nem tetszik.

Az országvédelmi költségvetéssel megvédjük Magyarországot az euróválság hatásaitól és a megszorításoktól - írja válaszul közleményében Szijjártó Péter, Józsa István szocialista képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján hangozttatott álításaira. Mint írja: "a Gyurcsány-korszak hibáit kijavítva lábra állítjuk az egészségügyi és a nyugdíjkasszát, kiteljesítjük a munka- és családbarát adórendszert, és a Start munkaprogrammal százezreknek adunk ismét munkát. A szocialisták által javasolt intézkedések egyszer már mély válságba vitték Magyarországot, ugyanezt tennék most is, így eszünk ágában sincs megfogadni azokat"-  zárul Szijjártó Péter közleménye.

Kapcsolódó elemek