Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Filmsikerek

A zsűri különdíját nyerte Kardos Sándor és Szabó Illés Telitalálat című filmje a 19. Trójai Nemzetközi Filmfesztiválon - tájékoztatott a Magyar Filmunió kedden.


Dátum: 2003-06-17 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:17.546858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Telitalálat az elsőfilmesek versenyében aratott nagy sikert a hét végén zárult portugáliai eseményen - közölték. A fesztiválon két fiatal magyar filmes alkotása is szerepelt: Pálfi György Hukkle című filmjével az Ember és környezet szekcióban, Mundruczó Kornél Szép napok című alkotása az Európai Filmakadémia Fassbinder-díjáért, a legjobb európai felfedezettnek járó elismerésért versengett. A zsűri munkájában közreműködött Moldoványi Ferenc rendező is. A filmunió ismertetése szerint a Kecskemétfilm animációs alkotásai Los Angelesben, Annecy-ben és Oszakában értek el sikereket. A Kecskemétfilm alkotásai közül Szilágyi Varga Zoltán német-magyar koprodukciós alkotása, A borz utolsó ajándéka a 36. Los Angeles-i Nemzetközi Film és Videó Fesztivál gyermekműsorok kategóriájában kapott fődíjat.

Az animáció 28 ország 1500 filmjével versengett. A 27. Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon - a világ legrangosabb animációs seregszemléjén -, a franciaországi Annecy-ban két magyar alkotás képviselte Magyarországot. A versenyprogramban a Magyar Népmesék sorozat egyik epizódja, Horváth Mária és Nagy Lajos rajzfilmje, Az aranyszőrű bárány szerepelt, míg az információs programban Ulrich Gábor Idegen test című alkotását mutatták be. A Japánban megrendezett Magyar Filmfesztivál rövidfilm programjával Oszakában találkozhatott a nagyközönség. A válogatást Koike Teruo japán filmesztéta állított össze Hegedűs László, Horváth Mária, Molnár Péter, Miklós Árpád, Neuberger Gizella és Szilágyi Varga Zoltán fesztiváldíjas alkotásaiból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek