Trónfosztás előtt
Dátum: 2011-09-19 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:02:56.559787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ám ez a királyság is elkényelmesedett, és elveszítette a mértéket, így az utóbbi időben mintha megingott volna kissé a trónus, s egy-egy pillanatra bekövetkezett a bankársokk. A kormányok ugyan kénytelenek voltak az adófizetők pénzéből „konszolidálni”, azaz megmenteni a „bedőlt” bankokat, de amikor már országok léte forog kockán miattuk, amikor jóléti társadalmak zuhannak a szegénység felé, vagy mint nálunk, a tisztes szegénységből vagy a mérsékelt jólétből a nyomorba, akkor az egész hatalmi és pénzuralmi rendszer tarthatatlansága láthatóvá válik.