A béreknek a teljesítményhez kell igazodnia
Pokorni Zoltán azt javasolja, ha kevés a pénz, általános béremelés és szerteágazó szakmai fejlesztések helyett először az óvónők és az alsó tagozatos tanítók bérét emeljék, többszörözzék meg a hátrányos régiókban tanító pedagógusok bérpótlékát, az óvodai és a kisiskoláskori fejlesztésekre fókuszáljanak. A korábbi oktatási miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy szétaprózott az iskolafenntartás hazánkban.
Dátum: 2011-09-19 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:02:58.903917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a mérések azt mutatják, hogy a magyar oktatási rendszer nem képes csökkenteni egy gyerek otthonról hozott hátrányait , sőt, gyakran növeli a diákok között meglévő különbségeket. Ennek egyik oka a szétaprózott iskolafenntartás – fűzte hozzá Pokorni Zoltán. A korábbi oktatási miniszter szerint indokolt a jelenlegi iskolafenntartási rendszerhez hozzányúlni, hiszen sok olyan kistelepülés van, amelynek iskolája vergődik, és szakembere sincs, hogy a feladatokat jól ellássa. Ott azonban nem szabad centralizálni az oktatást, ahol ezt a feladatot az önkormányzatok jól el tudják látni – tette hozzá Pokorni Zoltán.