Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A helyi piacok összefogása


Dátum: 2011-09-19 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:03:00.331996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Érdemes tehát hátratekinteni, miként lehetett a helyi termelést erősítő, több százezres tagságú termelő-, kereskedő- és fogyasztói hálózatot megszervezni és működtetni úgy, hogy a gazdasági világválságot is túl lehessen élni. A Hangya története azért is példaértékű, mert a nemzeti gazdálkodást elősegítő szövetkezeti láncok Európa számos államában - Dániától Olaszországig - ma is virágoznak, és a 2008-as válságnak leginkább ellenálló gazdasági formának bizonyultak.

Kapcsolódó elemek