Szennyvízberuházás Nagypáliban
Szennyvízcsatorna-hálózatot avattak csütörtökön Nagypáliban; a regionális közműberuházás első ütemét Boros Imre tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője adta át.
Dátum: 2002-03-14 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:35.262385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köcse Tibor polgármester elmondta: a 700 millió forintos fejlesztés keretében Zalaegerszeg északi részén és a környékbeli négy településen épül ki a csatornarendszer. A 88 százalékban állami támogatással létrejövő beruházás első ütemében Nagypáliban, Kispáliban és a zalai megyeszékhely neszelei városrészében alakították ki a rendszert. Augusztus végéig Zalaegerszeg ságodi városrészében, valamint Kiskutason és Nagykutason készül el a hálózat.
A beruházás Nagypáliban teljessé tette a közműhálózatot.
A csatornázás további fejlesztéseket generál: a 327 lakosú településen 94 telket alakítanak ki, amelyek értékesítésével a következő években megduplázódhat a község lélekszáma - mondta a polgármester.
Boros Imre a regionális hálózat átadását megelőzően hangsúlyozta: végleg eldől az a politikai viták hevében felvetődött álkérdés, hogy életképesek vagy életképtelenek a kistelepülések.
- A vidéki települések a magyar élet tartóoszlopai, ami már számokban is visszaigazolódik. A termékenységi mutatók a mai napig magasabbak a községekben, mint a városokban. Most már lehet itt élni, lakni, vállalkozni, és kellemesebb, mint a városban - mondta.
Nagypáli lakóinak háztartásonként 100 ezer forinttal kell hozzájárulni a szennyvízberuházáshoz. Az összeget hat év alatt kell kifizetniük, a kamatokat az önkormányzat átvállalja.