Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: 600 milliárd hiányzott a tavalyi büdzséből

A 2010. évi költségvetésben mintegy 600 milliárd forintos "lyuk" volt a kormányváltáskor - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a 2010. évi zárszámadásról szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben. Szijjártó Péter felszólalásában kijelentette: a kormány intézkedései hosszú távon megteremtik a gazdasági növekedés lehetőségét .

Dátum: 2011-09-20 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:03:52.984840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az államtitkár azt mondta: a 2010 májusában hivatalba lépett kormány rendkívüli mértékben elhatalmasodott államadóssággal, a folyamatos megszorítások miatt elmélyült szociális és társadalmi problémákkal vette át Magyarország kormányzását; 600 milliárd forint hiányzott az ország zavartalan működéséhez.

Kiemelte: az új kormány többszöri, évközbeni beavatkozása nélkül a tavalyi évi költségvetés a GDP 7 százalékát meghaladó hiánnyal teljesült volna. Ha ezt nem sikerült volna megfékezni, radikálisan csökkenteni, az ország működésképtelen lett volna - fűzte hozzá. Szólt arról is, hogy az új kabinet két gazdasági akciótervet indított el, ezzel teljesítette a vállalt tavalyi 3,8 százalékos hiánycélt; az államháztartás hiánya az uniós módszertan szerint számolva 4,2 százalék volt az önkormányzatokkal együtt.

Gazdasági csapdahelyzetet örökölt 2010-ben az új kormány: a megnövekedett államadósság, a romló versenyképesség és a háztartások magas devizaadóssága sérülékennyé tette a gazdaságot és a belső kereslet élénkülésének gátjává vált - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Hozzátette: az előző kormány nem tervezte meg megfelelően a bevételeket és a kiadásokat, és nem biztosította az államháztartás folyamatainak átláthatóságát sem. A kormányzat a gazdaság stabilizálása érdekében dolgozta ki két akciótervét, amelyek hosszabb távon lehetőséget teremtettek a gazdasági növekedést elősegítő strukturális reformokhoz - mondta.

A bruttó hazai össztermék (GDP) tavaly az eredetileg tervezett 0,9 százalékos csökkenés helyett 1,2 százalékkal nőtt. A gazdasági teljesítmény a válság ideje alatt öt negyedéven keresztül csökkent, 2010 első negyedévében a csökkenés megállt - fejtette ki. Szavai szerint a beruházások 5,6 százalékkal csökkentek, az export 14,1 százalékkal, míg az import 12 százalékkal bővült; a munkanélküliségi ráta 2010-ben 11,2 százalék volt, az infláció 4,9 százalék lett, de a maginfláció alacsony maradt, a folyó fizetési mérleg pedig rekordmértékű, GDP-arányosan 2,1 százalékos többlettel zárt, a nettó adósság - tulajdonosi hitelek nélkül - 0,6 milliárd euróval csökkent, miközben a bruttó adósság 3,0 milliárd euróval nőtt.

Domokos: nem szállt el a költségvetési hiány

Az ÁSZ elnöke felszólalásában rámutatott: a 2010. évi költségvetést alapjaiban meghatározta, hogy végrehajtása két kormányzati ciklushoz kapcsolódott, a tervezett hiány tartása és az új kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósítása érdekében az Országgyűlés többször módosította a költségvetési törvényt és az egyensúly megteremtését szolgáló törvényeket.

Nagy eredménynek tekinthető, hogy az év közbeni nehézségek ellenére sem szállt el a költségvetési hiány - emelte ki Domokos László.

 A kormánypártok támogatták, az ellenzék nem az általános vitára bocsátást    

Az egyes szakbizottságokban többségi és kisebbségi vélemény egyaránt megfogalmazódott a 2010. évi zárszámadásról szóló törvényjavaslat kapcsán, a testületekben a kormánypártok támogatták, az ellenzék nemet mondott az előterjesztés általános vitára bocsátására - derült ki a bizottsági előadók ismertetéséből.

Szijjártó Péter (Fidesz) a költségvetési bizottság többségi álláspontját ismertetve arról beszélt, hogy a kormányváltás előtt a munkanélküliség elérte a csúcspontját, az ország pénzügyileg kiszolgáltatott helyzetbe került, az ország hitelessége romokban volt, versenyképessége igen alacsony szinten állt, és az államadósság is rendkívüli módon megnőtt.     Olyan intézkedéseket kellett hozni amelyek megalapozták a gazdasági növekedést, világos volt, hogy 5-600 milliárdos egyenlegjavulást kellett elérni, a nyugdíjrendszert biztonságba kellett helyezni - tette hozzá a testület alelnöke, aki szerint a kormány intézkedései hosszú távon megteremtik a gazdasági növekedés lehetőségét.

A kisebbségi véleményt tolmácsolva Nyikos László, a költségvetési bizottság jobbikos elnöke problémának nevezte, hogy nem ad végső minősítést a számvevőszéki jelentés. Kiemelte: 16 bizottság küldött kisebbségi véleményt a szaktestülethez, s ezekből egyértelműen az látszott, az ellenzéki pártok a javaslat általános vitára bocsátásával nem értettek egyet.

Kapcsolódó elemek