Önálló nyomozócsoport alakult az uzsorások ellen
Az ORFK-n belül országos hatáskörrel csak az uzsora jellegű bűncselekményekkel foglalkozik egy nyomozócsoport.
Dátum: 2011-09-20 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:03:53.614936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatékonyabb lehet a felderítés az uzsorások esetében egy súlyosabb büntetőjogi fenyegetettség mellett – jelentette ki Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában. A jogalkotó szándékát világosan lehet látni, miszerint felismerte, az uzsora bűncselekménye mint önálló tényállás, különösen veszélyes a társadalomra - szögezte le Garamvölgyi.
Hétfőn az országos rendőrfőkapitány az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságán létrehozott egy önálló nyomozócsoportot, melynek az a feladata, hogy országos hatáskörrel csak az uzsora jellegű bűncselekményekkel foglalkozzon. Továbbá a különösen veszélyeztetett kistérségek centrumába nagyobb kontingenst, közbiztonsági erőt helyezett a rendőrség. Idén befejeződik az közbiztonsági stratégiai program, és az Orbánságtól a Nyírségig hat bevetési osztály fog dolgozni ezen a területen a Készenléti Rendőrségtől – tette hozzá a szóvivő.