Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztújítás Tolna megyében

A megyei választmány szeptember 15-én, Bogyiszlón tartott tisztújításon alelnöknek Horváth Istvánt, Szekszárd polgármesterét, Tóth Ferenc Tolna megyei kormánymegbízottat, Hirt Ferencet és Patay Vilmost választották, mindannyian a Fidesz Tolna megyei országgyűlési képviselői. A megyei választmány döntött arról is, hogy Kapitány Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke és Keresztes Lajos, Dunaföldvár polgármestere képviseli Tolna megyét az országos választmányban.

Dátum: 2011-09-20 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:03:56.617240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Potápi Árpád János - aki 1998-tól a bonyhádi választókerület országgyűlési képviselője, 2007-től a párt megyei elnöke - kérdésre válaszolva azt nevezte a párt helyi feladatának, hogy el tudják fogadtatni a párttagokkal, szimpatizánsaikkal, segítőikkel a Fidesz-KDNP-frakció Hajdúszoboszlón hozott döntéseit. "Nem minden döntésünk szimpatikus, de eddig a tagság többségének tetszését elnyerte a kormány működése" - jegyezte meg.

Az ősszel a parlament elé kerülő önkormányzati törvény kapcsán az MTI kérdésére kifejtette: szinte biztos, hogy az alap- és középfokú oktatási intézmények többsége állami lesz, de elképzelhető, hogy olyan önkormányzatok kezén is maradnak oktatási intézmények, amelyek ki tudják egészíteni az állami normatívát. De nem ez lesz a jellemző, jelentősen egységesülni fog az intézményrendszer - tette hozzá a Fidesz Tolna megyei elnöke

Kapcsolódó elemek