Megalapozatlanok a nyugdíjelvonásról szóló hírek
A kormányszóvivői iroda közlése szerint a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámai között nincsenek olyanok, amelyek bármilyen, nyugdíjelvonásra vonatkozó adatokat alátámasztanának.
Dátum: 2011-09-21 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:04:21.089387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivői iroda az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szerdán több olyan feltételezés jelent meg a sajtóban a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban, amely nem állja meg a helyét, ugyanakkor "zavaró hangulatkeltésre alkalmas". Példaként utalnak a Népszavában megjelentekre: a lap egy általa megkérdezett közgazdászra hivatkozva azt írta, jövő januártól 20 százalékkal csökkenhet a nyugellátások mértéke.
A sajtóban megjelent, találgatásokon alapuló koncepció, előterjesztés nem szerepelt sem a közigazgatási államtitkári értekezleten, sem a kormány napirendjén - közölte a szóvivői iroda, hozzátéve, hogy ebből adódóan döntés sem születhetett az ügyben. "A 2012-es, Költségvetési Tanácshoz eljuttatott Országvédelmi Költségvetés sarokszámai között nem találhatók olyan adatok, amelyek bármilyen, a nyugdíjelvonásra vonatkozó adatokat alátámasztanának" - hangsúlyozták, kiemelve, hogy a kabinet elkötelezett, hogy a jövőben egy stabil és fenntartható nyugdíjrendszert hozzon létre, amely nem termeli újra az államadósságot, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét.A sajtóban megjelent, találgatásokon alapuló koncepció, előterjesztés nem szerepelt sem a közigazgatási államtitkári értekezleten, sem a kormány napirendjén - közölte a szóvivői iroda, hozzátéve, hogy ebből adódóan döntés sem születhetett az ügyben. "A 2012-es, Költségvetési Tanácshoz eljuttatott Országvédelmi Költségvetés sarokszámai között nem találhatók olyan adatok, amelyek bármilyen, a nyugdíjelvonásra vonatkozó adatokat alátámasztanának" - hangsúlyozták, kiemelve, hogy a kabinet elkötelezett, hogy a jövőben egy stabil és fenntartható nyugdíjrendszert hozzon létre, amely nem termeli újra az államadósságot, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét.