Már a vidéki Magyarország sorsa sem érdekli a szocialistákat?
Ismét bebizonyosodott, hogy az MSZP nem az emberek oldalán áll - reagál Hörcsik Richárd szerdai közleményében a szocialisták kommünikéjére. A fideszes parlamenti képviselő közlése szerint: a szocialisták most azt a törvényjavaslatot támadják, amely az árvízkárosult embereken kíván segíteni.
Dátum: 2011-09-21 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:04:48.363713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja: a megbukott és a választók által elzavart ex-kormánypárt, 8 éven át szinte semmit nem tett az árvízvédelem, a védelmi infrastruktúra kiépítésének ügyében. Ennek tragikus következményét mindannyian ismerhetjük. Tudjuk jól, hogy az MSZP-nek a közbeszerzésekről csak a saját zsebük jut eszükbe, az még véletlenül sem, hogy ezúttal valós segítséget nyújt a jelenlegi kormány.
Hörcsik szerint a szocialistáknak az fáj, hogy - az MSZP-vel ellentétben – a Fidesz megoldást keresett és talált az árvizek pusztítását elszenvedők számára. A bürokrácia és az EU-s pályázati rendszer sem lehet indok a tétlenségre. Olyan megoldást kellett találni, amely hatékonyan, heteken belül pénzhez juttatja az érintett önkormányzatokat. A polgári kormány tisztviselői többször világossá tették, hogy a közbeszerzési törvény kapcsán csupán technikai jellegű változtatásról van szó.
A politikus közleményében kitér arra is, hogy a törvényjavaslat három hónappal hozza előbbre a közbeszerzések beindítását. Ez a három hónap az életet jelentheti, családokat menthet meg és megóvhatja a településeket attól az újabb pusztítástól, amit egy esetleges tavaszi árvíz okozhat. A javaslat tehát: minél előbb pénzhez juttatni az önkormányzatokat, minél előbb segíteni, minél előbb befejezni a megelőző munkálatokat. Amennyiben a szocialisták ezt a törekvést is támadják, az felér egy újabb – immáron sokadik – beismeréssel, miszerint őket nem érdekli a vidéki Magyarország, és minden magyar állampolgár érdekét önös politikai céljaik alá szeretnék rendelni - zárul a képviselő közleménye.