Sukoró-ügy: küldhetik az idézést Gyurcsány Ferencnek
A Központi Nyomozó Ügyészségre megérkezett az a dokumentum, amelyben a Legfőbb Ügyészség hivatalosan is tájékoztatta a nyomozó hatóságot, hogy az Országgyűlés felfüggesztette a sukorói ingatlanberuházásban gyanúsítottként kihallgatható Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök képviselői mentelmi jogát - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Dátum: 2011-09-22 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:04:51.960629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet azt írta: a parlament múlt hétfői döntése nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség eljáró ügyésze ettől kezdve tetszés szerint küldhet idézést a szocialista párti politikusnak, akire a büntetőeljárás szempontjából már ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint bármelyik állampolgárra.
A Magyar Hírlapnak Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője azt mondta: a dokumentum megérkezése után a büntetőeljárási törvény szabályai szerint járnak el. A lap emlékeztetett: a főügyészség hivatali visszaélés miatt akarja gyanúsítottként kihallgatni a bukott miniszterelnököt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.