Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagytakarítás híján


Dátum: 2011-09-22 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:04:53.837613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tamáska Péter: A Kádár háta mögött lobbizó KISZ-es véd- és dacszövetség titokban mind a kapitalista fejlődéshez vezető utat, mind az esetleges átmeneti katonai diktatúra bevezetését megvitatta. Ebbe a grémiumba tartozott Kubinyi Ferenc Fekete lexikonja szerint Maróthy László, Nagy Sándor, Kovács Jenő, Hámori Csaba, Fejti György, Deák Gábor, Barabás János és mások. Sikerrel értek célhoz a kapitalista úton, néhányuk rögtön országgyűlési képviselő is lett az MSZP színeiben. 

(...)

1994-ben a későkádári technokrácia veszi ismét kezébe a kormányrudat. S lett utódjuk is a KISZ demiszes utóvédharcaiban feltűnt Gyurcsány Ferenc személyében, aki 2004 után egy ideig sikerrel játszotta meg, hogy ha egy ország polgárai elveszítik biztos egzisztenciájukat, már ott is teremnek a szocialisták, és visszaadják.  

A Kádár háta mögött lobbizó KISZ-es véd- és dacszövetség titokban mind a kapitalista fejlődéshez vezető utat, mind az esetleges átmeneti katonai diktatúra bevezetését megvitatta. Ebbe a grémiumba tartozott Kubinyi Ferenc Fekete lexikonja szerint Maróthy László, Nagy Sándor, Kovács Jenő, Hámori Csaba, Fejti György, Deák Gábor, Barabás János és mások. Sikerrel értek célhoz a kapitalista úton, néhányuk rögtön országgyűlési képviselő is lett az MSZP színeiben.

(...)

1994-ben a későkádári technokrácia veszi ismét kezébe a kormányrudat. S lett utódjuk is a KISZ demiszes utóvédharcaiban feltűnt Gyurcsány Ferenc személyében, aki 2004 után egy ideig sikerrel játszotta meg, hogy ha egy ország polgárai elveszítik biztos egzisztenciájukat, már ott is teremnek a szocialisták, és visszaadják.  

Kapcsolódó elemek