Elhunyt Knézy Jenő
Kedd este 18 óra 40 perckor 59 éves korában elhunyt Knézy Jenő - közölte Csorba Mária, a közszolgálati televízió sajtóreferense. A Magyar Televízió az ismert sportriportert saját halottjának tekinti.
Dátum: 2003-06-17 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:21.645102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Knézy Jenő 1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát, majd 1971-ig üzemmérnökként dolgozott. Ezután választotta a sportújságírást. Harmincegy évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán riporterként, főmunkatársként, rovatvezetőként, illetve főszerkesztőként. Neve egybeforrott a televíziós sportközvetítésekkel, állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak.
A hatvanas években ifjúsági válogatott kosárlabdázó volt. 1993 és 1997 között a kosárlabda szövetség társelnöke, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt. Májusban a Magyar Televízió főmunkatársaként életműdíjat vehetett át az MTV elnökétől. Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyancsak májusban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Knézy Jenőnek "több évtizedes, kimagasló sportújságírói és sportriporteri pályafutásáért".
MTI - fidesz.hu