Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közterületek elnevezései változhatnak Budapesten

Kilenc közterület elnevezéséről, illetve korábbi nevének módosításáról dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Dátum: 2011-09-22 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:06:51.629403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint a változásokat több fővárosi kerület kezdeményezte. A javaslat szerint lehetőség nyílik "olyan jelentős magyar történelmi személyek számára is méltó emléket állítani", akiknek nevét jelenleg nem viseli fővárosi közterület.

A II. kerületben a Margit híd budai hídfőjénél, a híd déli oldalán lévő névtelen közterület Gyóni Géza magyar költő nevét venné fel; a XIV. kerületi Állatkerti utat pedig Gundel Károly világhírű vendéglősről, a magyar gasztronómia történetének feldolgozójáról neveznék el.

Három III. kerületi névtelen közterület is nevet kaphat: ezek egyike Hamvas Béla filozófus, író, egy másik Toldalagi Pál költő, egy harmadik pedig Pércsi Lajos '56-os mártír őrnagy nevét veheti fel. A XVI. kerületi képviselő-testület javaslata alapján Krenedits Sándorról, Rákosszentmihály egykori főjegyzőjéről és díszpolgáráról neveznék el azt a jelenlegi Ságvári utcát.

Miután 25 év helyett a névadó elhalálozását követően 5 évre csökkent az elnevezéssel kapcsolatos korlátozás, lehetőség nyílt arra, hogy közterület viselje Pongrátz Gergely, az 1956-os forradalom Corvin közi felkelőcsoportjának utolsó főparancsnokának nevét. Az indítvány szerint ez a XIV. kerületben, a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út közötti névtelen területen lenne.

A javaslatok között egy esetben a korábbi elnevezés visszaállítása szerepel: az óbudai Dugovics Titusz tér Korona térre változna. A XI. kerületben, a Bercsényi utca északi vége melletti, jelenleg névtelen fásított közkert a Gárdonyi tér elnevezést veheti fel, ha a képviselők megszavazzák az erről szóló javaslatot. A köztudatban ez a tér egyébként már Gárdonyi térként szerepel, az ott található Gárdonyi-szobor miatt.

Kapcsolódó elemek