Fidesz: a kormány vonja vissza a Medgyessy-csomag mezőgazdaságot érintő rendelkezéseit
A Fidesz mezőgazdasági kabinetje felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a Medgyessy-csomag mezőgazdaságot érintő rendelkezéseit, és biztosítson 30 milliárd forintnyi többletforrást a szaktárcának az ágazat egészét érintő súlyos válság elhárítására - közölte Glattfelder Béla kedden.
Dátum: 2003-06-17 20:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:21.941523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz azonnali kormányzati beavatkozást tart szükségesnek az aszály okozta súlyos károk megoldására is - áll a kabinet vezetőjének közleményében. Glattfelder Béla hangsúlyozza: a Medgyessy-kormány is felelős az "aszály ilyen mértékű pusztításáért, hiszen megszüntette a polgári kormány idején még működő öntözési költségcsökkentő támogatást".
Az aszály okozta károk következtében elkerülhetetlenné váló gabonaár-emelkedés miatt a Fidesz határozott véleménye szerint szükség van a sertés- és baromfiágazat helyzetének újbóli áttekintésére - áll a közleményben. A kormány a probléma megoldása érdekében fontolja meg a Fidesz javaslatát, és közelítse a búza és a kukorica intervenciós árait az EU-ban meglévő intézményi és piaci árakhoz - javasolja Glattfelder Béla.
MTI - fidesz.hu