Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött az európai kkv-hét rendezvénysorozata

Tapasztalatok szerint a válságot az innovatív, a megújulásra képes vállalkozások tudják túlélni - hangsúlyozta Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke pénteken az "Innovatív vállalkozások az EU motorja" című rendezvényen, Budapesten, az európai kkv-hét magyarországi nyitórendezvényén.


Dátum: 2011-09-23 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:19.128922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, magyar kkv-nagykövet a megnyitóján hangsúlyozta: az európai kkv-hét rendezvénysorozattal az Európai Bizottság a vállalkozások iránti elismerését kívánja kifejezni, egyebek mellett azért, mert a legtöbb munkahelyet adják. A európai kkv-hét egyik magyar nemzeti koordinátora, a HITA adatai szerint az idén 36 rendezvényt tartanak Magyarországon az európai kkv-héthez kapcsolódóan.

A megnyitón Dobos Erzsébet szólt arról, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal hídszerepet tölt be a piac, a vállalkozások és az intézmények között, és hozzájárul az innováció ösztönzéséhez. Szöllősi László emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság harmadik éve rendezi meg a kkv-hetet, és Magyarország minden évben bekapcsolódott a kezdeményezésbe, tavaly 54 magyar programot rendeztek az európai kkv-héthez kapcsolódóan.

A magyar kkv-nagykövet kiemelte: a kkv-hét célja, hogy a vállalkozások ismereteket szerezzenek a vállalkozásösztönzésről, népszerűsítsék a vállalkozói létet, orientálják a fiatalokat a vállalkozások irányába. Az NGM helyettes államtitkára beszámolt arról, hogy nemrégiben Brüsszelben megtartották a tagországok kkv-nagyköveteinek első hivatalos találkozóját, ahol áttekintették a szektor finanszírozási lehetőségeit, kicserélték a tagállami tapasztalatokat az adminisztrációs teher csökkentéséről.

Kapcsolódó elemek