Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miskolci fejlesztések kerülnek kormányülés elé

Miskolc fejlesztési elképzelései, a munkahelyteremtés, a közrend és a közfoglalkoztatás egyaránt szóba került azon a csaknem kétórás négyszemközti megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök folytatott Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármesterével a kormányfő csütörtöki, miskolci látogatásán, és amelyről a városvezető pénteki sajtótájékoztatóján számolt be.


Dátum: 2011-09-23 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:20.233826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közmunkaprogramok koncentrált helye lesz Miskolc, a város egyik legfontosabb feladata a munkahelyteremtés - mondta a polgármester, hozzátéve: elsődlegesek a munkából szerzett jövedelmek, a kormány pedig minden segítséget meg ad ahhoz, hogy egyre többen kapjanak lehetőséget a közmunkaprogramokban.

A közbiztonság helyzetének javítása is szóba került a miniszterelnök és a polgármester megbeszélésén, ezzel kapcsolatban Kriza Ákos azt mondta: több rendőr kerül Miskolcra. Orbán Viktor támogatta, hogy a borsodi megyeszékhelyen több közterület-felügyelő teljesítsen szolgálatot, erősítsék hatósági jogkörüket, ami a kormányzat prioritása is - tette hozzá a városvezető.

Mint mondta, találkozójukon Miskolctapolca turisztikai fejlesztése és a belváros fejlesztése is napirenden volt. Ez utóbbi kapcsán Miskolc leendő főterének, a Szent István térnek a kialakítására fókuszál a városvezetés - tette hozzá Kriza Ákos. Szerepelt a megbeszélésen a közlekedés, ezen belül a villamos- és a közúti, valamint tehermentesítő utak fejlesztési projektjei. Közölte, hogy ezek hamarosan a kormány elé kerülnek, mivel tízmilliárdos beruházásokról van szó.

Kapcsolódó elemek