Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta a magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa

Egyhangúlag elfogadta az emberi jogok helyzetéről szóló magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Genfben - mondta el pénteken a svájci városban tartózkodó Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.


Dátum: 2011-09-23 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:22.473556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanács egy nyitott ellenőrző eljárás keretében négyévente minden országot átvilágít - emlékeztetett az államtitkár. A vizsgálat célja az emberi jogok különféle területeinek áttekintése az adott államban. Az eljárás első fordulójában, májusban ismertették a magyar jelentést, amelyhez 148 ajánlás érkezett. Ezeket megvizsgálva Magyarország úgy döntött, hogy 122-t elfogad, míg a vitatottak megtárgyalására szeptemberben, a második fordulóban került sor, majd a tagállamok szavaztak a beszámolóról. Balog kiemelte, hogy a hozzászólók különösen méltányolták a civil szervezetek bevonását a jelentés elkészítésébe.

Érkeztek bíráló hozzászólások is, például Szlovákia részéről. Pozsony kifogásolta az állampolgársági törvényt, ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a magyarországi szlovák, illetve a szlovákiai magyar kisebbségnek hidat kellene képeznie a két állam között. Az Egyesült Államok a roma kérdésben tett erőfeszítéseket dicsérte, és az antiszemitizmus elleni harc folytatására bátorított. Washington bíztatónak értékelte, hogy a magyar kormány nyíltan beszél a médiatörvényhez, a bírói függetlenséghez, illetve a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényhez hasonló kényes kérdésekről - hangsúlyozta az államtitkár.

A civil szervezetek egyfelől elismerően nyilatkoztak arról, hogy a rendőrségen belül képzés zajlik azzal kapcsolatban, miként lehet a kisebbségek jogait tiszteletben tartani a különféle eljárások során, másfelől viszont akadt, aki kifogásolta, hogy a magyar kormánynak nincs stratégiája a különféle szexuális orientációjú csoportokra vonatkozóan.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország az el nem fogadott ajánlások jelentős részével is egyetért, de szerintük a honi szabályozás elégséges ezekre vonatkozóan. Balog kiemelte, hogy Magyarország bevonja az ajánlások átültetésébe az adott kérdésben érintett csoportokat és szervezeteket, sőt, két év múlva beszámolna a javaslatok megvalósításának helyzetéről.

Kapcsolódó elemek