Sűrű programot bonyolított le Martonyi az ENSZ-közgyűlésen
A palesztin státuskérdéstől a délkelet-európai együttműködésen át az átfogó atomsorompó egyezményig terjedt azoknak a kérdéseknek a skálája, amelyekről Martonyi János külügyminiszter az ENSZ-közgyűléssel kapcsolatban megrendezett tanácskozásokon és fórumokon tárgyalt az utóbbi két nap folyamán.
Dátum: 2011-09-24 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:26.680625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martonyi János csütörtök este részt vett az Európai Unió 27 külügyminiszterének és az Egyesült Államok diplomáciai vezetőjének megbeszélésén, amelynek egyik fő témája a palesztin státuskérdés volt.
Tóth József, a külügyminisztérium sajtófőnöke pénteken New Yorkban az MTI-nek elmondta, hogy a transzatlanti partnerek között egyetértés alakult azzal kapcsolatban, hogy támogatniuk kell az izraeliek és a palesztinok között közvetítő diplomáciai kvartett – az Egyesült Államok, Oroszország, az EU és az ENSZ – erőfeszítéseit annak érdekében, hogy ismét tárgyalóasztalhoz ültessék az érintett feleket. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter támogatásáról biztosította Catherine Ashton uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek a térségben végzett erőfeszítéseit.
Az észak-afrikai régió ügyeit illetően ugyancsak transzatlanti konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy közösen kell támogatni a politikai átalakulás ügyét, s nagyon fontos, hogy a gazdaság átalakítását és modernizálását elősegítsék, mert csak így alakítható ki a stabilitás. Tóth József felhívta a figyelmet, hogy ebben a folyamatban magyar cégek, intézmények máris részt vállaltak, így például a budapesti székhelyű, Gyarmati István nagykövet által vezetett Demokratikus Átalakulásért Intézet.
A magyar külügyminiszter pénteken a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) külügyminisztereinek találkozóján vett rész, amelynek házigazdája a csoport jelenlegi elnöke, Szerbia volt. A regionális együttműködés keretében az EU- és a NATO-tagállamok – köztük a sikeres uniós elnökség pozitív tapasztalataira támaszkodó Magyarország - támogatják a még a szervezeteken kívüli országoknak az európai, illetve a transzatlanti integrációhoz való csatlakozását, valamint az arra való felkészülést.
Martonyi János felszólalásában hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani az EU- és NATO-bővítés ütemét, és Horvátország után Montenegró, Szerbia és Macedónia kerül napirendre – mondta Tóth József, a külügyi tárca sajtófőosztályának vezetője.
A magyar külügyminiszter felszólalt a Civilizációk Szövetsége kezdeményezés ülésén és a Demokráciák Közössége elnevezésű nemzetközi szervezet szintén miniszteri szintű konferenciáján is. Ez utóbbi beválasztotta Magyarországot a Kormányzótanácsába.
Martonyi mindkét fórumon kiemelte Magyarország szerepvállalását a demokratikus átalakulás elősegítésében, a demokratikus vívmányok megőrzésében. Mint mondta, a különböző civilizációk, az eltérő kultúrájú népek párbeszédje különös fontos olyan időkben, amikor pénzügyi válság vet árnyékot a nemzetközi életre.
A külügyminiszter felszólalt az átfogó atomcsend-egyezmény életbe léptetését szorgalmazó konferencián, ahol kifejtette, hogy Magyarország szorgalmazza, hogy minél több ország csatlakozzon az atomcsend-egyezményhez és üdvözölte azt, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező nagyhatalmak többsége moratóriumot hirdetett a fegyverkísérletekre, de ezt csak átmeneti megoldásnak tartja, mert a végső megoldást az jelentené, ha valamennyi ország csatlakozna az egyezményhez.
Martonyi János pénteken megbeszélést folytatott Katar, Lesotho, Malajzia, Bahrein, Dél-Szudán és Tonga külügyminiszterével. A magyar külügyminiszter dél-szudáni és tongai partnerével a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, Bahreinnel pedig a két diplomáciai tárca közötti együttműködésről szóló szerződést írt alá.