Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkenő bürokrácia a Honvédelmi Minisztériumnál

Az év végéig befejezik az ezer fős létszámcsökkentést a Honvédelmi Minisztériumnál, mondta Hende Csaba miniszter az InfoRádiónak adott interjújában. Az intézkedéstől a bürokrácia csökkenését várják.


Dátum: 2011-09-25 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:31.791995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még idén meghozzuk a személyi döntéseket, és az új évet már egy karcsúbb szervezettel kezdjük el - mondta az InfoRádiónak Hende Csaba, aki hozzátette: ez jelentősen növelni fogja a magyar honvédség képességeit. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: ha egy kissé túlsúlyos ember lefogy, mozgékonyabbá válik. Ez igaz egy szervezetre is: a felesleges bürokrácia nélkül jobban lehet majd koncentrálni a valódi feladatra, arra, amire a honvédség való: a hadrafoghatóság biztosítására, valamint az ország védelmében és a nemzetközi feladatokban való részvételben. Ez a változás létszámcsökkentést jelent. Így vagy úgy, de sokan távoznak majd a tárcától. Van, akit már értesítettek a változásról - fűzte hozzá a miniszter.

Kapcsolódó elemek