Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adókedvezmény a kutatás-fejlesztésnek és az innovációnak

Magyarországon még mindig gyengélkedik a kutatás-fejlesztés és innováció, miközben a 2014–20-as új tervezési-költségvetési időszakban ez lesz az egyetlen nyertes terület az unióban – mondta a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.


Dátum: 2011-09-26 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:34.344559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió következő költségvetésében 80 milliárd euró áll a kutatás-fejlesztés és innováció céljára, s ez az egyetlen terület, ahol az EU büdzsé nő. Cséfalvay Zoltán véleménye szerint a pénzhez úgy lehet hozzájutni, hogy jónak kell lenni, ráadásul sokaknak kell jónak lenni. A kormány adókedvezménnyel támogatja a k+f és az innovációs tevékenységet: a nagyvállalatok adókedvezménye 25, a kis- és középvállalkozásoké 35, a fiatal, innovatív vállalkozásoké 60 százalék, amit a társasági adó-alapból lehet levonni.

Kapcsolódó elemek