Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: Kitakarítottuk Augiász istállóját

Felszámolta a korábbi korrupciós ügyeket a Honvédelmi Minisztérium, a felelősöket eltávolították, és megszüntették azokat a szervezeti problémákat, amelyek lehetővé tették a korrupciós esetek kialakulását, mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádiónak adott interjújában, a belső ellenőrzésről szóló konferencia után. Fontos feladatként említette a bürokrácia csökkentését.


Dátum: 2011-09-26 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172655
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:34.693749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányváltás után a Honvédelmi Minisztériumban átfogó átvilágítási, feltárási, elszámoltatási munka kezdődött, amelynek eredményeként számos személyi és szervezeti változás mellett több büntető feljelentés is született - nyilatkozta az InfoRádiónak Hende Csaba. A honvédelmi miniszter hozzátette: bár jól halad a "tisztulási folyamat", bizonyos bürokratizmus megfigyelhető az egész honvédség működésében, és ez alól nem kivétel az ellenőrzési szervezet sem.

A bürokrácia ellen átfogó hadjáratot folytatunk, amelynek keretében az adminisztratív létszámot ezer fővel csökkentjük, Ez a hadsereg vezetésének teljes spektrumára kiterjed, de az ellenőrzési szervezetre nem, hiszen azt nem gyengíteni, hanem erősíteni kell - magyarázta a tárcavezető, aki szerint a túlzott bürokrácia, a túlbonyolított eljárások sok időt, energiát és emberi erőforrást pazarolnak, és elvonják a figyelmet az érdemi ellenőrzési munkáról.

Kiemelte, hogy a megtisztulási folyamat nagy része lezárult. A minisztériumban az első évet a korrupciós ügyek felderítésének szentelték, ennek az eredménye az, hogy Hende Csaba 46 büntető feljelentést tett. Ezeknek az ügyeknek az elkövetőit "eltávolították", a szervezeti megoldásokat, amelyek lehetővé tették a visszaéléseket, megszüntették. Augiász istállóját kitakarítottuk, most már csak arra kell vigyáznunk, hogy tiszta is maradjon. Ebben van perdöntő szerepe a belső ellenőrzés intenzitásának, szakszerűségének, keménységének és következetességének - hangsúlyozta Hende Csaba.

Kapcsolódó elemek