Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Többlettámogatást kaphat a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság

Tarlós István főpolgármester előterjesztésében jelezte: a központi költségvetéstől kapott forráson felül több mint 250 millió forint többlettámogatást biztosított a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságnak az idén, ez augusztus végéig nyújtott fedezetet az intézmény alapműködéséhez.

Dátum: 2011-09-26 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:39.838885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Hozzátette: szeptembertől havi 36 millió forint normatív állami támogatás jut az intézmény működési kiadásaira, ez a bevezetett megtakarító intézkedések ellenére sem fedezi az alapműködéshez szükséges kiadásokat. A javaslat kitért arra is, hogy a göngyölített működési költségvetési hiány a negyedik negyedév végére 391 millió 651 ezer forint lesz.

A városvezető szerint az intézmény nem tud további megtakarítási intézkedéseket bevezetni anélkül, hogy alapvető feladata ne csorbulna. Mint írta, jelenleg már gondot okoz a mentéshez szükséges eszközök javítása és a kivonuláshoz szükséges üzemanyag beszerzése.

Az indítványban szereplő többlettámogatás a jelzett forráshiányt pótolná az általános tartalék terhére.

Kapcsolódó elemek