A belépő országok egyre közelebb kerülnek az EU- hoz
A pénteken és szombaton Barcelonában megrendezésre kerülő EU-csúcs "történelmi jelentőségű, mert először teszi lehetővé a csatlakozásra váró országok részvételét egy hivatalos tanácskozáson" - jelentette ki Josep Piqué spanyol külügyminiszter az állami televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában.
Dátum: 2002-03-14 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:35.887238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A spanyol külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelöltországoknak továbbra is teljesíteniük kell a belépés feltételeit. "Nem azt mondjuk nekik, hogy máris jóváhagyjuk a csatlakozást, hanem azt: készen állunk arra, hogy ha továbbra is megfelelően végzik feladataikat, akkor beléphetnek az unióba. Egyértelmű politikai akarat, hogy a tíz ország rövid időn belül csatlakozhasson az unióhoz" - fogalmazott Piqué.
A külügyminiszter derűlátóan nyilatkozott a csúcsértekezlet céljainak elérésével kapcsolatban. Kijelentette, hogy minden valószínűség szerint sikerülni fog az energia- és a közlekedési szektor felszabadítása és a piac európai szintű megnyitása. A találkozó másik fontos feladatának azt nevezte, hogy a hamarosan belépő országok egyre közelebb kerüljenek az EU-hoz.