Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NFÜ: Jelentősen gyorsult a kifizetés a kormányváltás óta

A Nemzetei Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 70 százalékkal több szerződést köt hetente, mint a kormányváltás előtt, és 150 százalékkal nőtt a kifizetések volumene is, a szervezet rövidebb határidőkkel dolgozik, mint amekkorát a vonatkozó szabályok előírnak - közölte az ügynökség.

Dátum: 2011-09-27 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:45.975004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az NFÜ közleménye szerint az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) projektjei esetében valamennyi eljárásrendi kategóriában (a könnyített pályázat, egyéb pályázatok, kiemelt projektek) átlagosan sikerült tartani mind a döntési, mind a szerződéskötési határidőket. Az ÚSZT-s projektek esetében - a döntési-átfutási időket tekintve - a kiemelt pályázatoknál 60 nap, a könnyített pályázatoknál 28 nap, egyéb pályázatoknál pedig 66 nap volt az átlagos átfutási idő. A közleményben rámutatnak: az ÚSZT-s projektek szerződéskötési átfutási időket tekintve kiemelt pályázatok esetén 76 nap, könnyített pályázatoknál 17 nap, egyéb pályázatoknál pedig 43 nap volt az átlagos átfutási idő.

Kiemelték: az egyes közreműködő szervezetek tekintetében azonban jelentős különbségek figyelhetők meg (a döntésnél néhány esetben csúszás is előfordul). A döntési határidőket megnöveli a hiánypótlás ideje, valamint a konstrukció szintű hosszabbítás további 30 napja. Az elmúlt egy évben dinamikusan emelkedett a szerződött projektek száma, míg 2007 januárja és 2010 május vége között hetente átlagosan 103 támogatói szerződést kötöttek, számuk az elmúlt egy évben 174,2-re emelkedett, ami közel 70 százalékos növekedés.

Az NFÜ közleménye alapján jelentősen felgyorsultak a kifizetések is, a heti átlagos kifizetések értéke 5,5 milliárd forintról 14,7 milliárd forintra emelkedett. Tavaly június eleje óta hetente átlagosan mintegy 2,5-szer több kifizetés történt, mint az azt megelőző időszakban - olvasható az NFÜ közleményében.

Kapcsolódó elemek