Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiányoznak a magánforrások a felsőoktatásban

Pokorni Zoltán szerint az önköltséges képzés elterjesztése és az új diákhitel bevezetése után sem szabad növelni a kölcsön törlesztő részletének mértékét, mert az később akadályozhatja a fiatalokat az otthonteremtésben - írja a Magyar Nemzet kedden.


Dátum: 2011-09-27 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:07:46.342621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke azt javasolja, hogy a fiatalokat alkalmazó cégek átvállalhassák a friss diplomásoktól a törlesztést. Magyarország nagyjából annyit fordít közpénzből felsőoktatásra, mint az európai átlag. Az előző kormány oktatási minisztere elmondta azt is, hogy a gond a magánforrások bevonásával van. Az Egyesült Államokban háromszor, Japánban ötször annyi magánforrás mellett működik a felsőoktatás. A magas tandíj azonban rontja a hozzáférési esélyeket, ezért van szükség a diákhitelre - közölte a napilappal Pokorni Zoltán.

Kapcsolódó elemek