Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai tény a palesztin állam létrejötte

"Palesztina államiságának teljes elismerése valósággá vált, akár elismeri az ENSZ, akár nem. Ebben a tekintetben, teljesen lényegtelen, hogy az Egyesült Államok már jó előre jelezte vétóját a palesztin kérelemmel szemben, mivel a palesztin államiság megalakulásának elve jelentős támogatást tudhat maga mögött az egész világról." - hangsúlyozta Schöpflin a vita során.


Dátum: 2011-09-27 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:02.204910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A néppárti politikus hozzátette, hogy a politikai realitás és a jogi státusz gyakran ellentétes irányba mutatnak, de a jelenlegi folyamat legvalószínűbb kimenetele hosszútávon a két állami megoldás. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy Izrael és támogatói teljeséggel figyelmen kívül hagynak egy új politikai tényt, a palesztin állam létrejöttét.

Kapcsolódó elemek