390 milliós többlettámogatás a Tűzoltó-parancsnokságnak
18 igen és 3 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett - elfogadta rendes ülésének napirendjét a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők ezt követően egyperces néma felállással emlékeztek a kedden elhunyt Makovecz Imre építészre, aki nyáron lett Budapest díszpolgára.
Dátum: 2011-09-28 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:02.954288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előterjesztő, Szentes Tamás, egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes kérésére – akárcsak egy hete - ismét visszavonták az önálló Szent Margit Kórház létrehozásáról szóló indítványt.
A képviselő-testület több mint 50 előterjesztésről szavaz, köztük a fővárosi önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények állami tulajdonba adásáról, kilenc közterület elnevezéséről, illetve eddigi nevének megváltoztatásáról, illetve zárt ülésen döntenek számos fővárosi kitüntető díj adományozásáról.
A testület levette a napirendről Kaltenbach Jenőnek, az LMP fővárosi frakcióvezetőjének helyi népszavazás elrendelésére vonatkozó, a főpolgármester és a közgyűlési képviselők választásának módjáról szóló javaslatát, erre 18 képviselő igennel, 10 nemmel szavazott.

Többlettámogatást kap a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság
Több mint 390 millió forint, soron kívüli többlettámogatást kap a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság a működőképességének megőrzéséhez, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyhangúlag támogatta az erről szóló indítványt.
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester előterjesztésében jelezte: a központi költségvetéstől kapott forráson felül több mint 250 millió forint többlettámogatást biztosított a közgyűlés a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságnak az idén, ez augusztus végéig nyújtott fedezetet a szervezet alapműködéséhez.
Hozzátette: szeptembertől havi 36 millió forint normatív állami támogatás jut a szervezet működési kiadásaira, ez a bevezetett megtakarító intézkedések ellenére sem fedezi az alapműködéshez szükséges kiadásokat.
A javaslat kitért arra is, hogy a göngyölített működési költségvetési hiány a negyedik negyedév végére 391 millió 651 ezer forint lesz.
A városvezető szerint a szervezet nem tud további megtakarítási intézkedéseket bevezetni anélkül, hogy alapvető feladatának ellátása ne csorbulna. Mint írta, jelenleg már gondot okoz a mentéshez szükséges eszközök javítása és a kivonuláshoz szükséges üzemanyag beszerzése.
Az indítványban szereplő többlettámogatás a jelzett forráshiányt pótolná az általános tartalék terhére.