Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adó- és költségvetési kérdések a kormány napirendjén

Szerdán véglegesíti a kormány a jövő évi költségvetési törvény tervezetét, és tárgyal az adórendszer kérdéseiről is.

Dátum: 2011-09-28 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:03.343942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden ismertette a Fidesz-KDNP frakcióülésén a 2012-es büdzsé fő irányvonalait. A tanácskozás után a kormányfő szóvivője azt mondta, a kabinet szerdán véglegesíti a költségvetési tervezetet, amelyet péntekig terjeszt a Ház elé.

Szijjártó Péter kifejtette: a jövő évi költségvetés célja az arányos adórendszer kiteljesítése, az adóelkerülési lehetőségek bezárása, a nyugdíj-, valamint az egészségügyi kassza "lábra állítása" és az, hogy a jelenlegi 595 ezer, jövedelempótló támogatásban részesülő emberből legalább 200 ezret a Start munkaprogramon keresztül visszavezessen a munka világába, s ők a mostani 28.500 forintos segély helyett 48 ezer forintos nettó bérért dolgozzanak.

Kijelentette továbbá, hogy a költségvetés hiányát jóval 3 százalék alatt fogják tartani.

Az adórendszerrel összefüggésben a múlt szerdai kormányülés után a szóvivő kijelentette: a kormánynak "esze ágában sincs" visszatérni a többkulcsos, progresszív adórendszerhez, és az egykulcsos, arányos szisztéma kiteljesítésének útján megy tovább. Akkor azt közölte, hogy a pontos részleteket tartalmazó megoldási javaslatot e hét szerdán terjeszti a kabinet elé a nemzetgazdasági miniszter.

Azok esetében, akik havi bruttó 202 ezer forint alatt keresnek, mind az adójóváírást, mint a félszuperbruttót kivezetik, azoknál pedig, akiknek 202 ezer forint feletti a havi jövedelmük, a félszuperbruttó kivezetése két lépésben - 2012-ben, majd 2013-ban - történik meg. A 202 ezer forint alatt keresők egy részével előfordulhatna, hogy veszteséget szenvednének el, ám őket kompenzálni fogják, mégpedig abból a forrásból, ami a 202 ezer forint felett keresők félszuperbruttójának két lépcsőben történő kivezetéséből marad a rendszerben - ismertette, hozzátéve, hogy 202 ezer forint felett mindenki többet fog keresni. Ebben a kategóriában mindenkinek két lépcsőben növekszik majd a keresete, mivel a félszuperbruttót két lépésben vezetik ki - tájékoztatott akkor Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek