Három bizottság is tárgyalja a Balsai-jelentést
Az Országgyűlés alkotmányügyi, rendészeti és emberi jogi bizottsága dönthet arról, hogy követi-e büntető feljelentés a Balsai-jelentést - mondta az InfoRádiónak a fideszes Gulyás Gergely. Hozzátette: e három bizottság dönti el azt is, hogy a jelentés a parlament elé kerül-e.
Dátum: 2011-09-28 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:06.844407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés 13 bűncselekmény megalapozott gyanúját veti fel. Ezeknél a tényállásoknál a jelentés külön-külön alátámasztja, hogy mi alapozza meg a gyanút - mondta az InfoRádiónak Gulyás Gergely a 2006. őszi rendőri fellépést vizsgáló hétfőn közzétett Balsai-jelentésre reagálva.
A fideszes képviselő hangsúlyozta: kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök milyen utasításokat adhatott a rendőri vezetőknek; annyit lehet tudni, hogy közvetlen kapcsolatban volt velük.
A jelentés korrekt módon tartalmazza azt, hogy az ügyészségnek rendelkezésére állnak azok a nyomozási eszközök, amelyekkel pontos bizonyítékokat lehet szerezni. Az azonban nem vitás, hogy a rendőrség működése és eljárása 2006-ban, a tévéostromkor és október 23-án szakmailag olyan mértékben volt hibás, hogy az a politikai befolyás valószínűségét erősíti - mondta a politikus.
Kiemelte, hogy a jelentést az alkotmányügyi, az emberi jogi, valamint a rendészeti bizottság is megtárgyalja. Az ő feladatuk lesz, hogy a saját területükön levonják a következtetést a jelentésből, és megállapítsák, van-e bármilyen jogszabály-módosításra való kényszer, vagy olyan javaslat, ami a jövőben hasonló események esetén garanciát jelent arra, hogy az állampolgárok alkotmányos szabadságjogaik ne sérülhessenek.
A büntetőjogi rész az ügyészségre tartozik - fűzte hozzá Gulyás Gergely.
A képviselő már tett egy feljelentést a rendőri túlkapások kapcsán akkor, amikor a 2006. őszi eseményeket vizsgáló albizottság befejezte a tevékenységét. A nyomozás az ügyben még mindig tart, de már gyanúsítottként meghallgatta az ügyészség Gergényi Pétert, Budapest akkori rendőr-főkapitányát, illetve két másik rendőrparancsnokot - emlékeztetett Gulyás Gergely.