Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országvédelmi akcióterv: már igényelhető a végtörlesztés

Csütörtöktől igényelhető az egyösszegű végtörlesztés rögzített árfolyamon, a devizahitelesek a svájci frankban felvett kölcsönöknél 180 forintos, az euróban felvetteknél 250 forintos, a japán jenben adott hiteleknél pedig 2 forintos árfolyamon igényelhetik a végtörlesztést ez év december 30-ig.

Dátum: 2011-09-29 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:18.885291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A kormany.hu portálon megjelent ismertető szerint azok a devizahitelesek élhetnek a végtörlesztéssel, akiknek a devizahitelük fedezetéül ingatlanalapú jelzálog szolgál. Ezeknek a devizakölcsönöknek több mint 80 százaléka 10 millió forint alatti, a maradék 20 százalék pedig a 10 és 30 millió forint közötti, 30 millió forint feletti devizaalapú jelzálogkölcsönt mindössze 38-40 ezer család vett fel.

A devizahiteleseknek a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli kérelmüket ez év december 30-ig kell beadniuk a bankjuknak, és az igénybejelentéstől számított 60 napon belül kell teljesíteniük.

A hitelintézeteknek a törvényben rögzített árfolyamokat  kötelező alkalmazniuk, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb a törvényben rögzítettnél, és a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést.

Emellett a devizahiteleseknek vállalniuk kell az áthidaló- vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás végtörlesztését is, amennyiben devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen. Ha az adós teljesíti ezeket a feltételeket, a pénzintézet nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és 60 napon belül elő kell készítenie a szerződés lezárását.

Az ingatlanfedezetű devizahitel és a gyűjtőszámlahitel végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék. A devizahitellel rendelkezők megsegítésére kidolgozott lehetőségekkel élőket a jogszabály mentesíti a személyi jövedelemadó, az ajándékozási, visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség alól a pénzintézetek által elengedett követelés, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem, a kedvezményes bérleti díj formájában juttatott bevétel, illetve az ingatlan kedvezménnyel történő visszavásárlása után.

A közlemény szerint díjmentessé válik az állam lakásvásárlásával, valamint a devizában felvett lakáshitelből származó követelés rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás, akárcsak a vételi jog bejegyzésére irányuló eljárás és a Nemzeti Eszközkezelő javára történő vagyonkezelői jog bejegyzése.

Az új törvény korlátozza a devizaalapú hitel- és kölcsönszerződéseknél devizában felszámítható költségeket, díjakat is. Kizárólag azokat a költségeket és díjakat lehet felszámítani devizában, amelyek az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak.

Kapcsolódó elemek