Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gulyás: Kellő részletességű a Balsai-jelentés + videó

A Balsai-jelentés egy átfogó, 160 oldalas anyag, kellő részletességgel tárja fel a 2006 őszén történteket – jelentette ki Gulyás Gergely az m1 Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2011-09-29 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:23.878117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely az m1 Ma reggel című műsorában

A miniszterelnök március végén kapta meg Balsai István jelentését. A Miniszterelnökség akkor közölte, hogy csak az EU-elnökséget lesz a kormányfőnek lehetősége, hogy áttanulmányozza a jelentős terjedelmű iratot. Az őszi ülésszakon pedig elkezdődik a jelentés megtárgyalása – fűzte hozzá Gulyás Gergely. A fideszes politikus leszögezte: a miniszterelnöki megbízott jelentése nem vádirat és nem ítélet, hanem az események teljes körű leírása. Tartalmazza azt is, hogy milyen bűncselekmények merülhetnek fel, azt ügyészség feladata, hogy ebből pontosan mi, hogyan minősül annak – fejtette ki Gulyás Gergely, hozzátéve: a miniszterelnöki megbízottnak nincs nyomozati jogköre.

A politikus elmondta azt is, hogy a Balsai-jelentést a jövő héten megtárgyalják az Országgyűlés alkotmányügyi, rendészeti és emberi jogi bizottságai is. Ezek a bizottságok döntenek a jelentés további sorsáról – fűzte hozzá Gulyás Gergely.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3046, 'source_type': 'media', 'source_id': 7666, 'target_type': 'article', 'target_id': 111589, 'relation_type': 'describes'}