Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szociálisan rászoruló adósokat menti az eszközkezelő

Az új büdzsé tervezete a kabineten már átment, a részleteket pénteken ismertetik. A kormányszóvivő azt is közölte, az eszközkezelő csak a szociálisan rászorulókon segít.


Dátum: 2011-09-29 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:27.973166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét – mondta el Giró-Szász András kormányszóvivő a 180 percben. A tervezett adóváltozásokról és kiadáscsökkentő lépésekről pénteken fognak bővebb információkat adni, ekkor kell benyújtani az Országgyűlésnek a büdzsé tervezetét.

A kormányszóvivő közölte azt is, hogy a Nemzeti Eszközkezelőhöz az a hiteladós, illetve annak házas-, vagy élettársa fordulhat, akik egy háztartásban legalább két gyermeket nevelnek. A nemzeti eszközkezelő által nyújtott segítséget csak a szociálisan rászorulók vehetik igénybe.

Az objektív feltételek közé tartozik, hogy az ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladhatja meg a tizenötmillió, egyéb településeken a tízmillió forintot. Az egykori tulajdonos számára, ha rendeződik anyagi helyzete, lakásának visszavásárlására is lehetősége van – tette hozzá a kormányszóvivő.

Giró-Szász András elmondta, a kormány az eddig bejelentetteken kívül nem készül újabb adóemelésre. A költségvetés számai maradtak, mind a bevételi, mind a kiadási oldalon ugyanazok a számok szerepelnek, amelyek a múlt heti sajtótájékoztatón elhangzottak. "Tehát nincsenek ilyen típusú plusz bevételi változások a költségvetésben. Ugyanúgy 303 milliárd forint kiadási megtakarításról és 445 milliárd forint többletbevétellel számol a költségvetés. Ettől részéletesebben pedig pénteken az Országgyűlés számára átadott költségvetés utáni sajtótájékoztatón tud a nemzetgazdasági miniszter úr beszámolni” – mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András ezzel arra is reagált, hogy az Origó értesülése szerint a kormány a korábban bejelentett lépéseken túl is tervez további adóemeléseket, a regisztrációs adó, a gépjármű átírás utáni illetékfizetés és az üzleti ajándék esetében.

A szóvivő arra az értesülésre is reagált, hogy az állam magán is erősen spórolni szándékozik az utazási kedvezmények szűkítésével, állami alkalmazottak elbocsátásával, bér befagyasztással, „Az igaz, hogy az állam érdekelt abban, hogy azokat az alrendszereit átszervezze, amelyek pazarlóan, sokszor párhuzamosságokat magukba rejtve végezték eddig a feladataikat, ez az átszervezés minden magyar állampolgárnak az érdeke” – mondta a kormányszóvivő, aki hozzátette, a szakértők az elmúlt húsz évben mindig ezeket kérték számon az államtól. Ezen változások részleteiről szintén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter fog beszélni pénteki sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Eszközkezelőről szóló, a kormány által már elfogadott törvénytervezetről Giró-Szász András azt mondta, egy védelmi rendszer épített és épít ki jelenleg is a kormányzat az otthonok védelmében. Ennek a védelmi rendszernek a Nemzeti Eszközkezelőről hozott döntésen kívül része több korábbi lépés is: a kamattámogatási program, az árfolyamrögzítés, valamint az egy összegű végtörlesztés.

A Nemzeti Eszközkezelő programjában való részvételnek többféle feltétele van. Vannak szociális szempontú feltételek, például, hogy legalább két gyermeket kell nevelnie a hiteladósnak, vagy a vele egy háztartásban élő házastársnak, illetve élettársnak. Továbbá ugyanezeknek a személyeknek szociálisan rászorulóknak kell lenniük, hogy az eszközkezelő segítsen nekik.

„Az előbb említett két szociális szempont mellett vannak objektív feltételei is az igénylésnek. Az egyik ilyen feltétel, hogy a jelzálogjogot 2009. december 30. előtti jelzáloghitel-szerződés alapján kell bemutatni. Az is feltétele, hogy a magyar államnak megvételre felajánlott lakóingatlan képezze egyedül a jelzáloghitel-szerződés fedezetét. A lakóingatlan forgalmi értéke a megkötéskor nem haladhatta meg Budapesten és a megyei városokban a tizenötmillió forintot, az egyéb településeken pedig a tízmillió forintot.

Feltétel az, hogy a tartozás tartósan késedelmes legyen, vagyis 180 napon túli folyamatnak minősüljön. Az ingatlannak lakhatásra alkalmasnak kell lenni, illetve van még egy feltétel, hogy a kölcsön összege nem haladhatja meg a megállapított forgalmi értéknek a nyolcvan százalékát, de el kell érnie a huszonöt százalékát” – mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András hozzátette, amennyiben az adós ezen feltételeknek megfelel, és jelentkezik a bankjánál, beszerzi a szükséges igazolásokat, a pénzintézet hozzájárulását, majd a hitelintézet továbbítja a kérelmet a Nemzeti Eszközkezelő felé, akkor az állam minden esetben megvásárolja az ingatlanokat.

Az addig jelzáloggal terhelt lakások az eszközkezelőhöz kerülnek, majd az adós ezután bérlőként élhet az ingatlanban. Ha az adósnak időközben rendeződik az anyagi helyzete, van rá lehetősége, hogy visszavásárolja otthonát. Az állam azon az áron adja a lakást, amennyiért a banktól megvette, ezt az összeget csak a mindenkori jegybanki alapkamat növeli.

Giró-Szász András kormányszóvivő hozzátette, a kabinet 2014. december 31-éig ötezer ingatlan vásárlásával kalkulál, ugyanakkor negyedévente felülvizsgálja a Nemzeti Eszközkezelő működését és hatékonyságát is. A program alakulásának rendszeres követése azt a célt szolgálja, hogy akár több ember is igénybe vehesse az eszközkezelő által nyújtott támogatást.

Kapcsolódó elemek