A kormány 1,5 százalékos növekedéssel számol
A kormány 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,5 százalékos hiánnyal, 3,7 százalékos folyó fizetési egyenleg többlettel, 4 százalék feletti inflációval és a foglalkoztatottság 1-1,5 százalékos bővülésével számol a jövő évi költségvetés tervezetében - jelentette be Varga Mihály csütörtökön Pécsen. A politikus arról is beszélt, hogy a magyar kormány nem tervez semmilyen új készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Dátum: 2011-09-29 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:30.136713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésén azt mondta, hogy a hiánycél tartása érdekében jövőre szükség lesz az utazási kedvezmények szűkítésére, a közszférában a létszámleépítés jelentős kiterjesztésére, a beszerzési korlát és a költségvetési stop alkalmazására is. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a tervezet egy optimista forgatókönyv, ezért még az ősz folyamán olyan háttérszámításoknak is készülniük kell, amelyek képessé teszik a kormányt, hogy megváltozott helyzetekre is reagálni tudjon. Az államtitkár megjegyezte, hogy a költségvetés válságos időben, a világgazdaságot érintő recesszióban készül. Az Egyesült Államok szinte minden eszközt bevet, de eddig kevés eredményt ért el a gazdasági növekedés motorjának beindításában, Kínában inflációs spirál kezd kialakulni és jelentkeznek a társadalmi feszültség jelei, az Európai Unióban pedig tovább és a "görög tűz", és a bankszektorban is komoly problémák vannak.
Varga Mihály 2008 és 2011 gazdasági adatait összehasonlítva arra mutatott rá, hogy az államadósságok mindenütt jelentősen emelkedtek az elmúlt három évben, azaz rendkívüli módon nőtt az államok sebezhetősége. Hangoztatta: Magyarország sérülékenységének mérséklése nélkül nincs tartós gazdasági növekedés, ezért a kormánynak továbbra is az egyik legfontosabb célja az államadósság csökkentése. Az államtitkár szerint Magyarországnak a jelenlegi helyzetben három dolgot kell tennie: biztosítania a likviditást, folytatni a strukturális átalakításokat, és elérni az intézkedések társadalmi elfogadottságát. Utóbbiak nélkül ugyanis nem lehet sikerre vinni komoly gazdaságpolitikai intézkedéseket. Rámutatott: minden, ami az ősz folyamán történni fog, alapvetően ebbe az irányba hat. Elsősorban olyan adóváltozások kerülnek az Országgyűlés elé, amelyek a munkát és a fogyasztást terhelő adók közötti aránytalanságokat igyekeznek megszüntetni.
Varga Mihály a támogatási rendszerek kapcsán fontos feladatnak nevezte a kifizetések felgyorsítását ahhoz, hogy annak érdemi hatása legyen a magyar gazdaság beruházási oldalára. A munkaerőpiacról szólva megjegyezte: bár a foglalkoztatottak száma 50 ezerrel nőtt az elmúlt egy évben, ez még messze van a kormány elképzeléseitől. Úgy vélte, a közmunkaprogramba 300 ezer embert lehet majd bevonni, s bár törekedni kell rá, irracionális azzal számolni, hogy a jövedelempótló támogatásban részesülő 590 ezer ember mindegyike foglalkoztatható lesz ebben a formában.
Az államtitkár a Széll Kálmán Terv jelenlegi állásával kapcsolatban azt mondta, hogy a feladatok több mint felét végezték el, de messze vannak attól, amit az idén januárban reális célként tűztek ki. Kitért arra, hogy kedvezően állnak az oktatás és a gyógyszertámogatások terén, megkezdődtek a nyugdíj- és az önkormányzati rendszert érintő változtatások, de egyelőre nincs érdemi elmozdulás a közösségi közlekedés megújítása terén.
A magyar kormány nem tervez semmilyen új készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jelentette ki egy vezető magyar politikus. Varga Mihály a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Pécsen, a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésének szünetében újságíróknak azt mondta: "Magyarország nem tervez újabb megállapodást az IMF-fel". Arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarország fontolgat-e egy készenléti megállapodást az IMF-fel, Varga Mihály azt válaszolta: "Erre nem látok semmi okot. Nincs ilyen terv" - közölte a Reuters. Varga Mihály hozzátette: Magyarország, amely már fedezte idei devizakibocsátási szükségletét, korábbra hozhat néhány kibocsátást jövőre, ha megfelelőek a piaci feltételek. Hozzátette: "Még három hónap hátravan az évből. Nem vagyok jós ..., de megtörténhet. Meglátjuk, hogyan alakul a nemzetközi helyzet. Jelenleg várunk, és figyeljük a piacot".