A köztársasági elnök választ adott a bankoknak
Nyílt levélben tájékoztatta a köztársasági elnök a Magyar Bankszövetséget arról, hogy miért írta alá az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt.
Dátum: 2011-09-29 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:34.035345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Bankszövetség szeptember 21-én jelentette be, hogy levélben arra kérte a köztársasági elnököt: küldje meg a jogszabályt aláírás előtti véleményezésre az Alkotmánybíróságnak. A szervezet álláspontja szerint jóval nagyobb azoknak a száma, akiket a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés negatív hatásai érinthetnek, mint azoké, akik ennek előnyeiből részesülnek, továbbá jelentős makrogazdasági, rendszerstabilitási és növekedési kockázatai vannak. Schmitt Pál a nyílt levelet azzal indokolja, hogy a bankok is a nyilvánosság igénybevételével fordultak hozzá. Levelében hangsúlyozza, hogy a törvényt alapos mérlegelés és megfontolás után írta alá. "Meggyőződéssel vallom, hogy a jogalkotónak elodázhatatlanul fel kellett lépnie, mert az egyensúly megbomlott, és emberek százezreit fenyegette az otthon elvesztésének réme. Az ilyenkor alkalmazott eszközök az adott pillanatban mindig sértenek valakit, és soha nem lehetnek mindenki számára minden szempontból megfelelőek. Létezik ugyanakkor egy általános igazságosság, mely vezérszalagjául szolgál a válsághelyzet kezelésére irányuló cselekvésnek. A törvény aláírásakor azt kellett mérlegelnem, hogy az intézkedés nyomán a bankoknál jelentkező esetleges hátrányok arányban állnak-e a célzott és elérhető össztársadalmi hatásokkal. Arra a megállapításra jutottam, hogy a veszély igen nagy, a bankokat sújtó esetleges hátrányok pedig nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a pénzintézeteknek a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tűrniük" - írja a köztársasági elnök.
"Őszintén remélem, sőt, hiszem, hogy az Önök által képviselt pénzintézetek sem a veszélybe sodródott társadalmi rétegek végérvényes leszakadásában, hanem az egyensúly mielőbbi helyreállításában, az embereknek esélyt és biztonságot, a bankoknak pedig tartós működési környezetet jelentő szociális jogállam megteremtésében érdekeltek. Meggyőződésem, hogy a bevezetett intézkedések mindannyiunk közös, hosszú távú érdekeit szolgálják. Magyarország köztársasági elnökeként, mindazok nevében, akik most megszabadulhatnak a létbizonytalanság megsemmisítő érzésétől, őszinte nagyrabecsüléssel fejezném ki köszönetemet azért, ha az elérni kívánt célokkal Önök is azonosulnának. Megértő és támogató hozzáállásukat a biztonság helyreállításában való példás szerepvállalásként értékelném" - fogalmaz Schmitt Pál a levélben.A Magyar Bankszövetség szeptember 21-én jelentette be, hogy levélben arra kérte a köztársasági elnököt: küldje meg a jogszabályt aláírás előtti véleményezésre az Alkotmánybíróságnak. A szervezet álláspontja szerint jóval nagyobb azoknak a száma, akiket a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés negatív hatásai érinthetnek, mint azoké, akik ennek előnyeiből részesülnek, továbbá jelentős makrogazdasági, rendszerstabilitási és növekedési kockázatai vannak. Schmitt Pál a nyílt levelet azzal indokolja, hogy a bankok is a nyilvánosság igénybevételével fordultak hozzá. Levelében hangsúlyozza, hogy a törvényt alapos mérlegelés és megfontolás után írta alá. "Meggyőződéssel vallom, hogy a jogalkotónak elodázhatatlanul fel kellett lépnie, mert az egyensúly megbomlott, és emberek százezreit fenyegette az otthon elvesztésének réme. Az ilyenkor alkalmazott eszközök az adott pillanatban mindig sértenek valakit, és soha nem lehetnek mindenki számára minden szempontból megfelelőek. Létezik ugyanakkor egy általános igazságosság, mely vezérszalagjául szolgál a válsághelyzet kezelésére irányuló cselekvésnek. A törvény aláírásakor azt kellett mérlegelnem, hogy az intézkedés nyomán a bankoknál jelentkező esetleges hátrányok arányban állnak-e a célzott és elérhető össztársadalmi hatásokkal. Arra a megállapításra jutottam, hogy a veszély igen nagy, a bankokat sújtó esetleges hátrányok pedig nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a pénzintézeteknek a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tűrniük" - írja a köztársasági elnök.
"Őszintén remélem, sőt, hiszem, hogy az Önök által képviselt pénzintézetek sem a veszélybe sodródott társadalmi rétegek végérvényes leszakadásában, hanem az egyensúly mielőbbi helyreállításában, az embereknek esélyt és biztonságot, a bankoknak pedig tartós működési környezetet jelentő szociális jogállam megteremtésében érdekeltek. Meggyőződésem, hogy a bevezetett intézkedések mindannyiunk közös, hosszú távú érdekeit szolgálják. Magyarország köztársasági elnökeként, mindazok nevében, akik most megszabadulhatnak a létbizonytalanság megsemmisítő érzésétől, őszinte nagyrabecsüléssel fejezném ki köszönetemet azért, ha az elérni kívánt célokkal Önök is azonosulnának. Megértő és támogató hozzáállásukat a biztonság helyreállításában való példás szerepvállalásként értékelném" - fogalmaz Schmitt Pál a levélben.