Kormánybiztossá nevezték ki Baán Lászlót
Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját október 1-től a miniszterelnök.
Dátum: 2011-09-30 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:40.121694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erről szóló határozat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg. A 1326/2011. számú kormányhatározat szerint Baán László kormánybiztosi megbízatása - múzeumi főigazgatói teendőinek meghagyása mellett - 2013. szeptember 30-ig szól. A határozat szerint a kormánybiztos feladata lesz "a budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új, nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozása, megvalósításának és építészeti tervpályázatának előkészítése, kiemelt figyelemmel a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítésére". A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős, Baán László kormánybiztosi tevékenységét díjazás nélkül látja el - olvasható a kormányhatározatban.