Tisztújítás a Fidesz Kulturális Tagozatában
Ismételten Hoffmann Rózsa lett a Fidesz Kulturális Tagozatának országos elnöke. A tagozat tisztújításán egy emberként sorakoztak fel a fideszes politikusok az oktatásért felelős államtitkár mögött.
Dátum: 2011-09-30 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:42.282357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A grémium döntése szerint a korábbi elnökség – Balaicz Zoltán, Bassola Péter, Gulyás Dénes, Halász János, Varga Mária – egyetlen új taggal, Kathy-Horváth Lajossal egészült ki.
A Fidesz pártalkotmányának módosítását követően 2003-ban sorra alakultak a tagozatok, amelyek szoros köteléket hoztak létre a politikusok és a különböző szakterületek azonos szellemi és erkölcsi értékrendet valló művelői között. „Magyarországon sorskérdés a nemzeti kultúrpolitika megalkotása, és a Fidesz kulturális tagozata ehhez biztosíthatja a nevelés, a tudomány, a művészetek, a sport, az egészséges életmód és a média egységét” – mondta annak idején a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökeként Schmitt Pál. Hoffmann Rózsa programbeszédében szólt a nemzet jövője iránt felelősséget vállaló értelmiségi szerepről, hangsúlyozva: minden korszakban, de napjainkban különösen elvárható, hogy ne csak szavakkal, de cselekedeteikkel is szolgálják a nemzet felemelésére felesküdöttek munkáját. Közös feladatuknak nevezte az emberek feléjük áradó bizalmának megőrzését, mint mondta: az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás újjáépítése csak úgy lehet sikeres, ha hiszünk magunkban és egymásban, ha tudjuk, hogy bármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, nincs veszve az ország.A grémium döntése szerint a korábbi elnökség – Balaicz Zoltán, Bassola Péter, Gulyás Dénes, Halász János, Varga Mária – egyetlen új taggal, Kathy-Horváth Lajossal egészült ki.
A Fidesz pártalkotmányának módosítását követően 2003-ban sorra alakultak a tagozatok, amelyek szoros köteléket hoztak létre a politikusok és a különböző szakterületek azonos szellemi és erkölcsi értékrendet valló művelői között. „Magyarországon sorskérdés a nemzeti kultúrpolitika megalkotása, és a Fidesz kulturális tagozata ehhez biztosíthatja a nevelés, a tudomány, a művészetek, a sport, az egészséges életmód és a média egységét” – mondta annak idején a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökeként Schmitt Pál.
Hoffmann Rózsa programbeszédében szólt a nemzet jövője iránt felelősséget vállaló értelmiségi szerepről, hangsúlyozva: minden korszakban, de napjainkban különösen elvárható, hogy ne csak szavakkal, de cselekedeteikkel is szolgálják a nemzet felemelésére felesküdöttek munkáját. Közös feladatuknak nevezte az emberek feléjük áradó bizalmának megőrzését, mint mondta: az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás újjáépítése csak úgy lehet sikeres, ha hiszünk magunkban és egymásban, ha tudjuk, hogy bármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, nincs veszve az ország.