Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közép-Európa az unió növekedésének motorjává vált

Orbán Viktor miniszterelnök az uniós tagországok miniszterelnökeinek, valamint a Keleti Partnerség vezetőinek részvételével megtartott varsói csúcstalálkozó plenáris ülésén elmondott felszólalásában határozottan állást foglalt az Európai Unió további bővítése mellett - tájékoztatott közleményében Szijjártó Péter.


Dátum: 2011-09-30 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:44.276832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a közép-európai országokkal szemben is számos kétely merült fel a csatlakozásukat megelőzően, ugyanakkor ez a térség már az egész Európai Unió növekedésének motorjává vált.

Orbán Viktor szerint a Keleti Partnerségben részt vevő országok az Európai Unió számára nem a probléma, hanem a megoldás részét jelentik, egyúttal az Európai Unió gazdasági érdekének is nevezte a további bővítést- írja a miniszterelnök szóvivője.

Kapcsolódó elemek