Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Díszdoktorrá avatott bíboros

A varsói Stefan Wyszynski katolikus egyetemen szerdán díszdoktorrá avatták Angelo Sodano bíborost, vatikáni államtitkárt. Az egyetem szenátusának határozata szerint a bíboros tudományos, egyházi és diplomáciai tevékenységéért részesült az elismerésben, továbbá azért a konstruktív párbeszédért, amelyet a nemzetközi fórumokon folytat a világ országaival a béke érdekében.


Dátum: 2003-06-18 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:32.703744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Külön megemlítették a lengyel állam és egyház közötti viszony rendezése terén szerzett érdemeit. Sodano bíborost szerdán fogadja Aleksander Kwasniewski államfő és Leszek Miller miniszterelnök, csütörtökön pedig részt vesz a központi úrnapi körmeneten a lengyel fővárosban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek