Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A helyi termelői piacokat segítené Font Sándor

Meghatározná a kereskedelemről szóló törvényben a helyi termelői piac fogalmát és egyszerűsítené azok működésének szabályozását a fideszes Font Sándor.

Dátum: 2011-09-30 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:08:48.446496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke pénteken benyújtott egyéni képviselői indítványában azt javasolja, rögzítsék a kereskedelmi törvényben, hogy a helyi termelői piac olyan piac, ahol a kistermelő a piac fekvése szerinti megyében, vagy a piac 40 kilométeres körzetében, vagy Budapesten fekvő piac esetében az ország területén bárhol működő gazdaságából származó mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari termékét értékesíti. Míg vásár és piac csak a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély birtokában üzemeltethető, addig a helyi termelői piac esetében - Font Sándor kezdeményezése alapján - az üzemeltetéshez elegendő lenne a bejelentés a kereskedelmi hatóságnak. A törvény 2012. január 1-jén lépne hatályba.

A kormánypárti politikus javaslatát azzal indokolja, hogy a helyi termelői piacok az utóbbi években nem fejlődtek, mivel a vásárok és piacok szabályozása és engedélyezési eljárása jelentős többletterhet rótt az ilyen jellegű kis piacokat üzemeltetőkre. "Annak érdekében, hogy a régi hagyományok feléledjenek, továbbá, hogy a lakosság friss, helyi élelmiszerekhez jusson hozzá, szükség van a helyi termelői piacok létrejöttére, terjedésére, működésük egyszerűbb szabályozására" - írja Font Sándor.

Kapcsolódó elemek