Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánybírósághoz fordult a kisgazda tagozat

Az Alkotmánybírósághoz fordult a mezőgazdasági termelőket érintő hitelkonszolidációs kormányrendelet miatt a Fidesz-frakció kisgazda tagozata - jelentették be sajtótájékoztatójukon a kezdeményező szabolcsi országgyűlési képviselők szerdán, Nyíregyházán.


Dátum: 2003-06-18 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:33.333095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A beadványban a tagozat azt kifogásolja, hogy a jogszabály a támogatottak köréből kizárja azokat a gazdálkodókat, akiknek a hitelállománya nem éri el a kétmillió forintot" - mondta egybehangzóan Lengyel János és Simon Miklós. Úgy vélték: a rendelkezés emiatt alkotmányellenes, hiszen vagyoni helyzetük alapján megkülönbözteti a termelőket, és diszkriminatív módon kizárja a kisebb adóssággal rendelkezőket a törlesztést könnyítő programból. Simon Miklós elmondta: a Fidesz-frakció kisgazda tagozata a kormányrendelet utólagos alkotmányossági vizsgálatát kérte a taláros testülettől, s annak megsemmisítését kezdeményezte, hogy minden agrárgazdálkodó - vagyoni különbségtől függetlenül - vehesse igénybe a konszolidáció 50 százalékos arányú támogatását. A képviselő egyúttal felháborodásának adott hangot amiatt, hogy - szerinte - "a rendelet azokat sújtja, akik legkisebb jövedelemmel rendelkeznek".

Lengyel János megjegyezte, hogy megpróbálták elérni a rendelet megváltoztatását, de szóbeli és írásos felvetésükre elutasító választ kaptak az illetékes Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumtól, emiatt fordultak jogorvoslatért az Alkotmánybírósághoz. A képviselő közölte: szerinte azért szabtak korlátot a rendelet alkotói, mert az adósságkönnyítő programra szánt 12,5 milliárd forint kevés lesz. Lengyel János annak a véleményének adott hangot, hogy a rendelkezésre álló pénzt inkább az igénylők száma szerint kellett volna elosztani, még akkor is, ha az 50 százalékos aránynál kevesebb jutott volna az érintetteknek. Simon Miklós úgy fogalmazott: becsléseik szerint a termelők 70 százaléka nem jut támogatáshoz, hiszen a gazdálkodók többsége kis értékű gépeket vásárolt hitelre az elmúlt esztendőben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek